Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
tál. Valamit adnom kellett. És közben csináltam a magamét. CLODIUS: Az anyag átalakítása? HERMON: Ez nem az élet vize. Kevesebb annál, mégis több. CLODIUS: Szélhámos voltál a nagyobb dologban, hogy a kisebben tudós maradhass? HERMON: Senki nálam közelebb nem járt még a titokhoz. CLODIUS: Hős vagy. HERMON: Az igazat mondtam. Most az igazat. CLODIUS: Lehet. De az is lehet, hogy most hazudsz. Hogy tudhatnám? RULON: Majd én kiszedem belőle. CLODIUS (három ujját mutatja): Három, Rulon. Többé nem fordul elő. RULON: Többé nem fordul elő. CLODIUS: Lásd: ha a magad fejét használod, csak butaság sül ki belőle. A kínvallatás nem old meg semmit. Bármit valljon a nyújtópadon, a kétely megmarad. A kínzás — pedagógia. Csak pedagógia, és semmi más. Ismételd. RULON: A kínzás csak pedagógia és semmi más. CLODIUS (líermonhoz): Hol hagytuk abba? HERMON: A hazugságnál. CLODIUS: Persze, köszönöm. Nos, úgy döntöttem: most hazudsz. El akarod hitetni velem: nem vagyok halhatatlan. Meg akarod lágyítani a szívemet. Sajnálom. Bízok benned. Tehát: meg kell halnod. HERMON: Nem vagy halhatatlan. CLODIUS: Ki tudja? Hátha mégis. (őszinte szomorúsággal): Te szegény. Nem látod, hogy most már teljesen mindegy? HERMON: Elrohadsz a sírban, mint bárki más. CLODIUS (Rulonhoz): Szólítsd a némákat. (Rulon az ajtóhoz megy. Clodius megint játszik; barátságos, korholó hang): Bosszút akarsz állni? Halálfélelemmel keseríteni a halhatatlanságomat? Nem szép tőled. Egy tudóstól több belátást várna az ember. És egy sarlatántól több szakmai büszkeséget. (A némák bejönnek, közrefogják Her- mont.) Ne reszkess. Nem fog fájni. Egy pillanat, és véged. (Hermon szólni akar.) Halgass. Egy tudós haljon meg méltósággal. Az atomok titkaira pedig még várhat a világ. (Int a némáknak. Azok kivezetik a mágust. Clodius követi őket a tekintetével.) Irigylem őt, Rulon. A tudomány mártírjának hiszi magát. Lehet, hogy az is. Ki tudja? De az is lehet, hogy kontár. Ez esetben ő is jól jár, a világ is. Ö megmenekült a csalódástól, a tudomány pedig gazdagodott egy vértanúval. Az ilyesmi mindig hasznos. Serkentőleg hat az utódokra. RULON: Serkentőleg hat, uram. CLODIUS (a körmét piszkálja a tőrrel): Hazudott? Igazat mondott? Halandó vagyok vagy halhatatlan? Majd kiderül, mondhatnánk. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. (Csend. Clodius felpillant): Mi, Rulon? RULON: A dolog nem ilyen egyszerű. CLODIUS: Nem bizony. Lehet, hogy halhatatlan vagyok én ^s, Godiva is. De lehet-e halhatatlannak lenni, kételyekkel a szívben? Persze, hogy lehet. Csakhogy nincs bennem kíváncsiság. (Csodálkozva): Már kíváncsiság sincs bennem. Ijesztő, Rulon. RULON: Ijesztő, uram. (Csend. Clodius játszik a tőrrel.) CLODIUS: Az ember eszköz. Az emberiség — cél. De örök-e az emberiség? Sötét história. Vagy nem? No persze. A fajfenntartás: mítosz. Mítosz, csakugyan? (Csend.) A halál hatalom, amely kordában tart. Biztonságot ád és bizonytalanságban tart. Egy bizonyos: szolidaritásra kényszerít. És emberiséget csinál az emberekből. Megemészti az Ectorokat és Go- divákat, hogy új Ectorokat és Godivá- kat préseljen ki az idő méhéből. (Csend.) De hiszen Godiva halhatatlan. RULON: Halhatatlan, uram. CLODIUS: Ector is az volt. Ha az volt. 340
