Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
CLODIUS: Hazudsz. És ne erőlködj. Élni fogsz. De túl szép vagy, és én túl öreg. És túlságosan szerettem a fiamat. (Csend.) Visszamégy az utcára. A sárba, ahonnan vétettél. A csapszékbe, ahol királynő voltál. (Csend.) ölesselek meg mégis? GODIVA: Öless meg. CLODIUS (mosolyog): Csalsz. Megint csalsz. Akarod, hogy higgyem: a halál a kisebb büntetés. De engem nem csapsz be. Ölelni fognak az idők végezetéig. Szutykosok, bambák, széplelkek, stricik, balekek, vagányok... Perverz öregek és rémült taknyosok... Verni fognak és cirógatni, szép szavakkal és trágárságokkal lesz tele a füled. És amikor az ágyra feszítik a tested, nem tudsz majd Ectorra gondolni; és utána is csak arra, hogy nincs, nincs és nincs utolsó éjszaka... Hogy mindig eljön a savanyú bű- zű reggel. GODIVA: Rohadék. CLODIUS (gyöngéden): Szegénykém. GODIVA: Az akaratom szabad. (Clodius a hegyénél fogva odanyújtja a tőrt. Godiva iszonyodva nézi.) CLODIUS: Éppen így nyújtotta nekem. Gyanútlanul. GODIVA: Te nem vagy gyanútlan. CLODIUS: Gyáva sem. (Tartja a tőrt. Godiva hirtelen kiragadja a kezéből. Szorítja ügyetlenül, kétségbeesetten. Clodius nézi, nyugodtan.) GODIVA (kétségbeesetten): A fájdalom. CLODIUS: Igen, a fájdalom. (Csend.) GODIVA: Ez nem gyávaság. CLODIUS: Meg tudnád tenni. Később. Amikor meglátod az első szarkalábakat a szemed körül. Az első ráncokat a nyakadon. Vagy még később. Amikor a bőröd megrevesedik, a melled szétterül, a combod elpetyhüdik. Amikor tisztátalan leszel és vizeletszagú. (Figyeli Godivát.) De nem leszel. (Vár. Godiva elveszetten szorítja a tőrt.) Add vissza. (Godiva visszanyújtja a fegyvert.) Térdelj le. Ide. (Godiva engedelmesen letérdel a tolószék mellé, Ector helyére.) GODIVA: Ö is így? CLODIUS: így. (Godiva kezébe temeti arcát. Csend. Ru- lon jön vissza, a mágussal. Clodius gyöngéden magához vonja Godiva fejét, megcsókolja.) Ne reszkess. Velem maradsz. így talán könnyebb. Vagy nehezebb? Mindegy. Jobb. (Godiva feje előrebukik, Clodius ölébe.) Ne félj. Az ágyadba nem fekszem többé. (Felemeli az asszony fejét.) Na, eredj. Mehetsz a kápolnába. (Godiva kimegy. Clodius tekintete Her- monra szegezödik.) HERMON: Ne fáradj, uram. Meg akarsz öletni. CLODIUS: A kísérlet nem sikerült. HERMON: Tudod, hogy nem csaptalak be. CLODIUS: Éppen ez az. A recept ott a fejedben. HERMON: Zárass el örökre. Toronyba. Pincebörtönbe. Bárhová. CLODIUS: Ez nem méltó hozzád, Her- mon. HERMON: Tudós vagyok. Dolgom van. Engedj kísérletezni, csak ennyit kérek. CLODIUS: Túl nagy a kockázat. Senkiben sem bízhatok. Rulon? RULON: Senkiben sem bízhatsz, uram. CLODIUS: Látod, ő is azt mondja. Pedig benne igazán megbízom. (Csend.) Nem szabadíthatom a világra a halhatatlanság démonát. Túl nagy a kockázat. Nem lenne egy nyugodt éjszakám. Légy belátó, kérlek. HERMON: Uram ... CLODIUS: Csak röviden. Fáradt vagyok és szomorú. HERMON: Vallani akarok. CLODIUS: Azt, hogy nincs élet vize. Becsaptál. HERMON: Igen. CLODIUS: Vártam ezt. Rulon? RULON: Vártad, uram. CLODIUS: Szélhámos vagy? HERMON: Tudós vagyok. Te módot adtál, hogy dolgozzam. De türelmetlen vol339
