Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
mat: a bűn elkövetésé, a bűnösség felismerése — és végül az elkerülhetetlen bűnhődés. (Csend.) Gondolj a ringó csípőjére. A szétnyíló kemény combokra... Gyönge vagy, hiába. A trónon is csak rám gondolnál. És az ágyban is, Godiva mellett. Add ide a tőrt, fiam. (Ector nem mozdul.) Add ide. Mielőtt megvágod magad vele. ECTOR (odanyújtja a tőrt): Tessék, apám. CLODIUS: Köszönöm, fiam. (Körmén próbálgatja a fegyvert.) Jó hegyes. Csak tudni kell, hová szúrjon vele az ember. Ne félj, én tudom. ECTOR (feljajdul): Apám! CLODIUS: Bocsáss meg, nem akartam fájdalmat okozni. (Csend.) De még valamit. Te nemcsak Godivát öröklöd tőlem, hanem a trónt is. Tudod, mit jelent ez'! ECTOR: Tudom. CLODIUS: Folytatod, amit elkezdtem? ECTOR: Folytatom. CLODIUS: Ne legyen az, ami nincs? ECTOR (kis habozás után): Ne legyen az, ami nincs. CLODIUS: Ölnöd kell. Ne félj, a némák mindent elvégeznek. ECTOR: Vállalom. CLODIUS: Nem csalódtam benned. Most már tudom, hogy helyesen döntöttem. Kérlek, imádkozd el velem a halotti fohászt. Térdelj ide, mellém. (Ector térdre ereszkedik a tolószék mellett.) KETTEN (együtt): Légy áldott, Atyám, abban, amit adtál, s abban is, amit most elveszel. Megnyugszom a te szent akaratodban. Tudom, te jóságos vagy és az irgalom maga; vallom, hogy nem kegyetlenségből, de szeretetből méred ki nékem az elmúlás fájdalmát. Bocsáss meg nékem, kérlek, és töröld el minden tartozásomat, mosd le lelkemnek szeny- nyét és gyalázatát, ámen. (Csend. Ector térden marad.) CLODIUS: Köszönöm, fiam. ECTOR (a sírás fojtogatja): Apám! (Ector átöleli. Clodius a hátába szúrja a tőrt.) ECTOR (hörögve): Apám! CLODIUS (átkarolva tartja): Szegény kisfiam. Szegény gyáva kisfiam. Lásd, megszabadítottalak a bűntől. (Lassan le- bocsátja a testet a lába elé.) (Rulon lép be.) Nézd, Rulon: vége. Megölte magát. RULON: Megölte magát. (Csend.) CLODIUS: Szólítsd be a többieket. Hadd osztozzanak gyászomban. (Rulon nem mozdul.) Mi az? RULON: Hátába kapta a szúrást, uram. Nem a mellébe. A hátába. CLODIUS (kezében a kés, játszik vele): No lám. Megint helyettem gondolkodsz? (Godiva jön oldalt, meglátja a halottat.) GODIVA (sikoltva ráborul): Ector! (Felemelkedik): Gyilkos! CLODIUS: Tévedsz, asszonyom, öngyilkosság. RULON: öngyilkosság. CLODIUS (ráordít): Tedd, amit mondtam! (Rulon kimegy.) GODIVA: Szörnyeteg. Hiszen a fiad volt. CLODIUS: Szedd össze magad. Az urak tüstént itt lesznek. Kerüljük a feltűnést. (Rulon visszajön.) Az urak. RULON: Az urak. CLODIUS (Godivához): Fújd ki az orrod. Ügy. (Helyet mutat a trónszéken): Ülj oda (Rulonhoz): Jöhetnek. (Rulon kitárja az ajtót, a néma testőrök beterelik a három főurat. A csoport megáll a királyi párral szemben. Rémült tekintetek szegeződnek Ector testére.) (Clodius, szomorúan:) Igen, barátaim. Űjabb tragédia. (Csend.) Kérdezhettek. (Csend.) Tudjátok: halál nincs, csak gyilkosság. (Csend.) Jó. Válaszolok kérdés nélkül, öngyilkosság. (Csend. Rámutat a késsel Lisolfusra): Tehát? 336
