Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
TILDRUM: (ábrándosán): Fehér ruhát akarok. Mirtuszt. Az oltáron karcsú vázák, hótiszta liliomokkal... Tavaszi esküvő lesz. Cseresznyevirágzás ... (Más hangon): Látod, nem engedhetek. Mi lenne akkor az álmaimmal? BEOVULF: Nem szereted a pénzt? TILDRUM: Az álmokat nem lehet megfizetni. De várj, amíg férjhez megyek. Esküvő után a tied leszek. BEOVULF: Szüzén kellesz. TIDRUM: Akkor végy feleségül. BEOVULF: Már van feleségem. TILDRUM: De öreg. BEOVULF: És beteg. TILDRUM: Akkor nemsokára mégha! Várjak rád? Még ráérek. BEOVULF: De nem hal meg. TILDRUM: Kár. Akkor nem segíthetek. Tudod: a mirtusz. BEOVULF: Fogatlan. A bőre fonnyadt. Éjszaka horkol az ágyban. És a lábát reggel fáslival tekeri körül. És halhatatlan. (Előveszi az üvegcsét.) Halhatatlan lesz. TILDRUM: Ez az? BEOVULF: Mi? TILDRUM: Az élet vize. BEOVULF: Igen. TILDRUM: A feleségedé? BEOVULF (hirtelen): A tied. TILDRUM: A feleségedé. BEOVULF: Kell? TILDRUM: És ő? BEOVULF: Tedd el. (Odaadja az üvegcsét, átkapja a lányt, harapja, csókolja, markolássza. Liheg): Mirtusz is lesz... Liliomok is... És minden este táncolsz majd nekem ... Előttünk az örökkévalóság! Gyere! (Az asztalhoz vonja a lányt, kupát ragad.) Az örök szerelemre! (Valamennyien isznak. Tildrum hirtelen földhöz vágja az üvegcsét. Beovulf felhördül): Te dög! (A lány felé lép.) HERMON: Muzsikát! (Zene. Beovulf elkapja, táncba viszi az ellenkező Tildrumot. A többiek, magukkal vonva a szolgálólányokat, mind csatlakoznak. A tánc egyre szilajabb. Hatto, egyházi díszében, két lánnyal ropja. Hermán, sötét talárjában félrehúzódva nézi őket. A Bohóc beszáll a táncba, középen ropja egyedül, groteszk mozdulatokkal. (A jelenet a középkor haláltánc-ábrázo- lásaira emlékeztet.) HATTO (részeg; a lányokat kétfelé röpíti, azok ritmusban maradva tovább forognak; ő maga a Bohóccal, középen): Vigadjatok, gyermekeim! Nincs többé holnap! Csak ma, mindig csak ma, az idők végezetéig! (A Hegedűs ott húzza, közvetlenül mögötte. Hatto nevet, kiabál): Nincs ég! Nincs pokol! Csak én! Én vagyok az ördög! Én vagyok az Isten! Minden én vagyok! (Elkapja az egyik félmeztelen lányt, magasba emeli, felmutatja): Íme, a matéria! A szolgáló anyag! (A lányi az asztalra dönti. Mámoros neveléssel): Micsoda boldogság! Örökké élni! (Hirtelen a szívéhez kap, tátog, görcsösen motyogja): Örökké ... élni... (A lánytestre hanyatlik, onnan a földre csúszik, kaparászó ujjai lesiklanak a nőről. Elterül a földön. Mozdulatlan.) (A hegedű még nyaklik egyet. Rémült csend.) HERMON odamegy, feltámasztja a testet, majd visszabocsátja a földre): Meghalt. (Csend.) BEOVULF: Hogyhogy: meghalt? (Csend.) GONTRAN: De hisz: halhatatlan. (Csend.) BALOR (vacogva): Hiszen akkor... mi sem... BEOVULF (Hermonra rohan): Csaló! Gazember! (Kavarodás. A főurak a mágusra vetik magukat. A nők, zenészek és a Bohóc menekülnek jobb és bal oldalt. A két- szárnyú ajtó kicsapódik. Testőrök nyomulnak be, mögöttük Clodius, Rulonnal és Ectorral. A némák szétlökdösik a dulakodókat. Csend. Lihegés.) HERMON: Meg akartak ölni. LISOLFUS (Hatto testére): Meghalt. (Csend). HERMON (Clodius tekintetére): Halott, uram. (Mind a királyt nézik.) 332
