Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
(A Bohóc Clodius lába elé borulva fejezi be a táncot. A Hegedűs énekel): Királyom, isteni bárány, osztó kegyelmed árán földi öröklét vár rám! (A Hegedűs meghajlik a többiek felé): Ez volt a szegény Lázár históriája, höl- gyek-urak. Okuljatok belőle és legyetek háládatosok! (Clodius aranyat vet neki. Felszedi és a háttérbe vonul. A Bohóc ott marad a király lábánál). CLODIUS: Ugye, tanulságos volt. Ru- lon? RULON: Tanulságos volt, uram. (Clodius int Hermonnak, az körbejár a tálcával, osztja az üvegcséket.) HEGEDŰS (a háttérben játszik, halkan énekel): Jó királyunk zsámolyához, térjetek meg irgalmához; áldjátok őt, amíg éltek, hogy haláltól már nem féltek. Kegyelmét esdekeljétek! Juhok vagytok legelőin, kegyelmének zöld mezőin; a semmiből megteremtett, élet vizével megmentett. Jóságát ne kísértsétek! Verni ne kényszerítsétek! HERMON (közben, osztva a porciókat): Lisolfus úr, neked még egy, a feleséged számára. Beovulf úr: ez a hitvesed része. (Befejezi az osztást). CLODIUS: Rajta, urak! Igyátok az örök élet italát! (A főurak egymást lesik.) Na! Csak nem féltek? Bizony mondom: ha nem isszátok az életnek vizét, nem lesz élet tibennetek. Rulon? RULON: Nem lesz élet, uram. (A főurak tétovázva, egyik a másik után kiisszák az adagjukat. Sorban, egymás után elhanyatlanak a székeiken.) CLODIUS (elneveti magát): Nyugodjanak békében. (Elkomolyodva, Godivá- hoz és Ectorhoz): Figyeljetek. A világ eddig nem volt alkalmas másra, mint piti reálpolitikára. Most új izgalmak jönnek. Űj törvény fényessége a tegnapi szürkeség után. GODIVA (utálkozva, a föurakra): Ilyen szarjankókkal együtt kell halhatatlannak lennem? CLODIUS (mondja a magáét): Az ember félelmek és babonák világában élt. A halál rémeitől űzve vonszolta magát folyton csak előre, mindig új célok, új remények felé. Nem akarom többé a hajszát az ismeretlen után. Nem akarom a soha el nem érhető végső célokat! Nem akarom a nemzedékek öngyilkos mártíriumát! Azt akarom, hogy az örökérvényű jövő helyébe az örökérvényű jelen lépjen! Azt akarom, hogy belakjuk az időt! ECTOR: Azt akarod, hogy ne legyen az, ami nincs? HATTO (felemeli a fejét; bambán): Halhatatlan vagyok? CLODIUS (Ectorhoz): Az új megváltó vagyok, fiam. Megálljt parancsolok az időnek, miként Józsué a napnak! HATTO (felordít): Halhatatlan vagyok! (A többi is ocsúdik.) BALOR (bambán): Halhatatlan? LISOLFUS (felugrik): Fiam! BALOR: Apám! (Egymás nyakába borulnak.) GONTRAN (felröhög, boldogan): Hal- ha-tat-lan ... (Nyerítve kacag, az asztalt verdesi boldogságában): Halhatatlan! LISOLFUS (felrikkant): Ihaj-csuhaj, sose halunk meg! (Nyerítenek, röhögnek, kiabálnak, eufó- riás boldogságukban.) GODIVA: Le kéne hányni őket. CLODIUS: Megfoszthatom-e alattvalóimat ekkora boldogságtól? (Az őrjöngés lassan alábbhagy; egyik a másik után zöttyen vissza a székére.) (Csend.) GONTRAN (még utoljára belenyekken a csendbe, elcsukló boldogsággal): Ha- ha-halhatatlan!... CLODIUS: Nincs jogunk monopolizálni a halhatatlanságot. (Csend. A többiek kábán néznek össze.) HATTO: Ügy érted ... CLODIUS: Meg kell osztanunk az alattvalókkal. (Csend.) Az erkölcsi szempont mellett van itt még valami. A kincstár. BEOVULF: Áruba bocsátód az élet vizét, felség? 328
