Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - Hajnal Gáspár: Felfelé (elbeszélés)
—A Calle Marianao végén váltál el Manolitotól, és miután ki-ki a maga területén eldobálta a cédulákat, a Santa Cruz téren találkoztatok volna, ha téged nem fogunk el? — Igen, senor — mondtam. Manolito hátracsavart kézzel, türelmesen állt, és tágranyílt szemeivel barátságosan nézett rám. — Így volt? — kérdezte tőle Morrazo. — Nem, senor; nem értem, hogy ... — — Hiszen ez semmit sem csinált! talán eresszük szabadon! — kiáltott a feketelégiós. Mindannyian gúnyos röhögésben törtek ki. — Cristobal — kérdezte Morrazo — Juan Dimoni és ti ketten fogalmaztátok a negyvenhat pontos követelést kormányzatunk eltávolítására? — Igen. — Hol van az a negyvenhat pont? — Egy öszvéristállóban rejtettük el. — Manolito Obdulio lakása mellett? — Igen, senor — mondtam földresütött szemmel. — Eszerint elvitte onnan, mikor megneszelte, hogy lebuktál — szólt Morrazo. — Hová dugtad, te szemét? — támadt Manolitóra. — Nem tudok a negyvenhat pontról, senor — Manolito reszkető hangjába csodálkozó kifejezést próbált erőltetni. — Tökön rúglak — szólt a serdülők ügyésze —, hogy kirepülsz az ablakon és visszaszállsz, mint egy bumeráng, a negyvenhat pontoddal együtt! Hátha Manolito bátrabb lesz, mint én? — a félelmen, mint egy szögön, esetlenül fennakadtam; percekig, amíg a teremben voltunk, csak ettől tudtam félni — bátrabb lesz nálam, mer tagadni, és ország-világ előtt rámbizonyítja, hogy fölöslegesen gyulladtam be és ismertem be mindent! Valamit magyarázni is próbált az öszvéristállóról: — A fuvaros lakik ott ... ő tudja, hogy én soha ... — — Ne pofázz — szakította félbe Morrazo. Árnyékában szinte tisztességes voltam, ellentétben Manolitóval, a hazuggal, akire nekivadultan néztek. — Azt hiszed — mondta a feketelégiós —, hogy fél óra múlva nem leszel boldog, ha a véreden csúszkálva vezethetsz oda, ahol a pontjaidat rejtegeted? Egy ököl vágott Manolito arcába. Most már ő is bőgött. Miközben kivezettek, úgy tűnt, halk, alázatos igennel válaszol valamire. Az őr elvezetett; a folyosó végén jártunk, mikor utánunk sziszegtek és visszarendeltek a terembe, melyben Juan Dimonit vallatták. A vigyorgó tisztek jöttömre úgy emelték fel a fejüket, mintha az igazmondást látnák belépni, hogy Juan mesterkedéseiről lerántsa a leplet. — Frissítsük csak fel a barátod emlékezetét, Cristobal — mondta Morrazo —, hogy kezdődik a negyvenhat pont? Szélsebesen kezdtem hadarni. Felötlött bennem, hogy Juan józan logikájával látja, nem tagadhat le mindent; de tudja, hogy nem találták meg a negyvenhat pontot és szeretné homályban hagyni a tartalmát. Gépiesen mondtam, oda sem figyelve:,... .szűk tájékozódási lehetőségeinkre támaszkodva is hiteltérdemlő- en szereztünk tudomást arról, hogy a civilizált világban a mi nemzetünk politikai helyzete igen nyomorúságos azon három esztendő óta, mióta a gobernador a hatalmat átvette ... és mert a gobernador és klikkjének önkénye, terrorja és gonoszsága a civilizált világ állandó megbotránkozásának tárgyát képezi, a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatására követeléseinket az alábbi negyvenhat pontban terjesztjük a civilizált világ elé ...” — A bevezető, senor — mondtam. 26
