Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
BEOVULF: Feltételezem, hogy te már bevetted a magad adagját. Jó, jó, magánügy, semmi közünk hozzá. De én azért biztos vagyok benne. GONTRAN: És nyugodt lehetsz: a király is. LISOLFUS: Tehát: halhatatlanná teszed a kölyköt, meg azt a lotyót, aztán ... (Tenyerét végighúzza Hermon nyakán.) BEOVULF: Mert mint tudjuk: erőszak ellen nem véd az elixir. HATTO (szelíden): Ne mondd, hogy ném gondoltál erre. (Csend. Hermon lehajtja a fejét.) BEOVULF: Na látod. Mi vagyunk a le barátaid, öregem. Mi megmenthetünk. GONTRAN: Csak mi menthetünk meg. (Csend.) HERMON (felemeli a fejét; halkan): ötszáz arany. LISOLFUS: Ötszáz? HERMON: Fejenként és előre. BEOVULF: Ugye mondtam, hogy okos fiú. HATTO: Túl okos. (Hermonhoz): ötven. (Hermon a fejét rázza.) BEOVULF: Ne garasoskodjunk, ha az örök életről van szó. Száz. (Hermon hallgat.) LISOLFUS: Száz. Ötven most, ötven a szállításkor. BEOVULF (feláll): Meg az életed. (Hermon bólint. Az urak pénzeszacskókat szednek elő, odadobják a mágus lábához.) (Kitárul a kétszárnyú ajtó. Clodius, Ru- lon, körülöttük a némák. A király intésére az egyik testőr összeszedi a zacskókat és átadja.) CLODIUS (megcsörgeti az egyik zacskót): Szép muzsika. Mi van itt, vásár? Hatto érsek? HATTO: Szaggat a hátam. Gondoltam, a mágus tud valami szert. CLODIUS: És? Tud? GONTRAN: Holnapra ígérte. CLODIUS: Aha. (Méregeti a zacskót.) Szép summa, holmi kenőéért. És ti? Lábizzadás? Aranyér? Szorulás? BEOVULF: Ne komédiázzunk, felség. Tudod, miért vagyunk itt. És azt is, mire adtuk a pénzt. CLODIUS: Ez férfiszó volt, Beovulf. Te legalább ember vagy magadért. Rulon? RULON: ö legalább ember magáért. CLODIUS (Hermonhoz): Szóval azért kaptad a pénzt, hogy megmérgezz. LISOLFUS: Felség, az istenért! Hogy képzeled? CLODIUS: Bízzuk a némákra őket. Rulon? RULON: Bízzuk a némákra őket. GONTRAN: Hallgass meg, uram! CLODIUS: Szép lassan fognak meghalni. RULON: Szép lassan fognak meghalni, uram. BEOVULF: Félreértés, felség! (Rulon jelt ad a némáknak. Azok megindulnak a főurak felé. CLODIUS: Hatto érsek torka, Rulon. RULON: A torka, uram. (Elindul Hatto felé.) HATTO (térdreesik, üvölt): Ne, felség! Tévedés! BEOVULF (ugyanúgy): Az élet vize, uram! (Clodius felemeli a kezét. Rulon és a némák megállnak.) CLODIUS: Mi van az élet vizével? GONTRAN (vacogva): Azt akartuk... LISOLFUS: Hogy nekünk is ... Hogy mi is ... HATTO: Bocsáss meg. (Csend. Clodius Hermonra néz, az bólint.) CLODIUS (megindultan): Ó, kedveské- im ... Hát persze. Az élet vize. (Jelt ad Rulonnak és a testőröknek, azok visszaállnak a helyükre.) Még hogy én ... Ti, ti bocsássatok meg nekem, gyanakvó vén bolondnak... Csakugyan megosztanátok velem az öröklét nyomorúságát? És én még gya- núsítgatlak! Kérlek, barátaim, legyetek elnézőek. (Béna lábát üti): Ti átkozott béna lábak, hogy nem tudok most leborulni! Hát ennyire akarjátok? BEOVULF: Szeretnénk, felség. CLODIUS: Nem tagadhatom meg tőlük. Rulon? RULON: Nem tagadhatod meg, uram. CLODIUS: Halljátok: Rulon is ezt mondja. Dehát te pap vagy, Hatto. És te is, Gontran. Nem, nem lehet. Hacsak. HATTO: Hacsak? 323
