Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
rácba öltözött fegyveresek jönnek be. Végigmasíroznak a színen, felsorakoznak Clodius tolószéke körül.) CLODIUS: Ismeritek őket. Némák és siketek. Csak az én parancsaimat értik. És Rulonét. Ezentúl nem mozdulnak mellőlem. Soha és sehol. Rulon? RULON: Soha és sehol. (Csend.) BEOVULF (mosolyog): Hisz nekünk is vannak katonáink, felség. Sok katona. Válogatott vitézek. (Clodius bólogat.) LISOLFUS (mézédes): És a kardjuk, ha kell — a tied. (Clodius mosolyog.) HATTO: (ugyanúgy): És az egyház ereje, a kereszt hatalma. GONTRAN: Oltalmaz ... CLODIUS: ...vagy lesújt. Tudom, barátaim. És nem felejtem. Azt hiszem, mára befejeztük. Rulon? RULON: Mára befejeztük, uram. CLODIUS: Béke veletek. (Rulon kifelé gördíti a tolószéket. Go- diva, Ector és a főurak mögé sorakoznának, de a némák — nem durván, inkább gépies határozottsággal — visszaszorítják őket, majd elvonulnak Clodius után. A többiek is kimennek, csak Hermon marad a színen, ö is indulna, de a visszatérő Lisolfus hátraszorítja az ajtótól.) LISOLFUS: Őszintén: ugye, csak mese? HERMON: Micsoda? LISOLFUS: Ez az élet vize, vagy mi. HERMON: Nem vagyok szélhámos. LISOLFUS: Nekem bevallhatod. Még jutalmat is kapsz. No? HERMON: A király maga ellenőrizte a munkámat. LISOLFUS (cinkos hunyorítás): Tudom én, hogy megy az. Egy kis hókuszpókusz, miegymás, és a vén idióta már be is vette a cuclit, mi? (Nevet): Dörzsölt fickó vagy te, öregem. (Hatto jön vissza, Lisolfus neki mondja): Azt mondja: igaz. HATTO (Hermonhoz): Csakugyan? HERMON: Mit akartok, urak? HATTO: Szóval azt mondod: nem csalás. El is higgyem? HERMON: A te dolgod, érsek. LISOLFUS: Pökhendi vagy, fickó. Egy kis hüvelykszorító nem ártana, mi? HERMON: Dolgom van. Megyek. LISOLFUS: Majd akkor, aranyom, ha én mondom. (Elkapná, de Hermon kiszakítja magát.) (Hermon az ajtó felé fut. Balor lép elé odakintről, visszapenderíti a szobába.) BALOR (röhög): Hopp! Én vagyok a fogó! (Ott marad az ajtónál.) (Beovulf jön vissza.) HATTO; LISOLFUS (együtt, Beovulf- nak): Azt mondja: igaz. LiSOLFUS: De nem nagyon óhajt társalogni. BEOVULF: Okos fiú ez, majd megenyhül. LISOLFUS (Hermonhoz): Na, szépségem, tudod már, mit akarunk? HERMON: Vigyázzatok. Ha a király megtudja... HATTO (Beovulfnak): Nem is olyan okos fiú. BEOVULF: Az elég baj. Neki. (Belép Gontran.) HÁRMAN (együtt, Gontrannak): Azt mondja: az élet vize valódi. GONTRAN: Hála Istennek! BEOVULF (Hermonhoz): Na, kisöreg, ne kerülgessük. Szépen megfőzöd nekünk is az adagokat. Világos? HERMON: Nem lehet. LISOLFUS (int Balornak, az hátulról elkapja Hermon nyakát): Mondd még- egyszer. BEOVULF (félretolja Balort): Nem kell durváskodni. (Leül, Hermont maga mellé vonja.) Ember! Meg akarsz halni? HERMON: Hiába fenyegetőzöl, uram. A király... BEOVULF: Fenyeget a nyavalya. A király, mondod? Hisz neked épp tőle kell félned. HATTO: Tőle és senki mástól. HERMON: Nem igaz. BEOVULF: Gondolkodj, te idióta, ő halhatatlan, mi nem. HATTO: ő senkinek se akar adni az élet vizéből, mi kapni szeretnénk belőle. Kapiskálod? (Hermon hallgat.) 322
