Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)
ECTOR (habozva közeledik): Mit akarsz? GODIVA: Térdelj le. (Kezét a térdre ereszkedő fiú fejére teszi.) Gyanakszik. Hiába, megnőttél. Nem félsz? ECTOR: Nem. GODIVA: Téged szeret. Mindenkinél jobban. ECTOR: Tudom. GODIVA: Épp ezért: vigyázz. Fél, hogy megtéveszti a saját szeretete. (Csend.) ö gyanakszik. Én félek. ECTOR: Tőle? GODIVA: Tőled. Ha meghal, pucéran veretsz ki a palotából, ahogy a cégéres ribancokat szokás. Mehetek strichelni a kerítések mellé. ECTOR: Butaság. (Csend.) GODIVA: Király leszel. Szép és buta, mint egy fiatal isten. Templomi király, égszínkék palástban, liliom koronával... (Nevet): Vagy a tavasz királya. Ifjú, részeg király, párducbőrrel és bo- raskupával... (Lehajlik, gyengéden megcsókolja a fiút; súgva): Én kedvesem, én gyönyörűségem ... (A kétszárnyú ajtó kitárul. Rulon testőrparancsnok — tagbaszakadt, fegyveres óriás, ócska páncélban — tolókocsin begördíti a béna Clodius királyt. A kocsi királyi trónszékre emlékeztet.) CLODIUS: Szépek vagytok. (Ector riadtan mozdul, de Godiva keze nyomása veszteg marasztja. Clodius, a testőrhöz): Beszélgettek. Mi, Rulon? RULON: Beszélgettek, uram. (Godiva most engedi felállni a fiút, majd kezét nyújtja neki, hogy segítse fel a trónról; ugyanebből a mozdulatból vonja magával a király üdvözlésére.) CLODIUS: Fülledt itt a levegő. Rulon? RULON: Fülledt, uram. GODIVA: Azt mondtam fiadnak: szeretném, ha egykor oly kegyes és bölcs király válnék belőle, amilyen te vagy. CLODIUS: Én rossz és ostoba király vagyok. Rulon? RULON: Rossz és ostoba király vagy, uram. GODIVA: Fiadnak más a véleménye, uram. CLODIUS: Helyes. A fiú tisztelje apját. A gyermeki szeretet a legszebb erény. Rulon ? RULON: A legszebb erény, uram. GODIVA: Csak a hitvesi hűség veteked- heti’k vele. CLODIUS: Ma bölcs vagy, Godiva. GODIVA: Köszönöm, uram. CLODIUS: Én meg fáradt vagyok. ECTOR: Pedig olyan jó színben vagy, apám. CLODIUS: Azt mondtam, fáradt vagyak. Nem azt, hogy hülye. De ez mit sem változtat a lényegen. Nincs már sok időm, érzem. Legyetek jók hozzám, kérlek. ECTOR: Miért kínozol, apám? Hisz tudod ... (Elhallgat.) CLODIUS (lágyan): Mit tudok? (Csend. Ector kínban van, röstell beszélni.) Szemérmes vagy, fiam. (Godivára): ö bölcs. Te meg szemérmes. (Rulonhoz, a fiára): Szeret. Mi, Rulon? RULON: Szeret, uram. CLODIUS: És sajnál. RULON: Sajnál, uram. CLODIUS: Mert következetlen. RULON: Mert következetlen. CLODIUS (Ectorhoz): Meghal valaki, akit szeretünk. És mégis tovább szeretjük, pedig tudjuk, hogy már nem létezik. A halál az egyetlen realitás. Éppen ezért: ha van Isten, meg kell átkozni. Rulon? RULON: Meg kell átkozni, uram. GODIVA: Ne átkozódj, kérlek. CLODIUS (mosolyog): Szent asszony vagy, Godiva. Egyébként: nem átkozó- dom, csak megállapítok. (Ectorhoz): A halál csak akkor ijesztő, fiacskám, ha idő előtt jelentkezik. Az öregséggel eljő a halálvágy, mint az estével az álmosság. Rulon? RULON: Eljő, uram. Mint az estével az álmosság. CLODIUS (gonoszul, Godivához): Megtudod te is, ne félj. (Csend. Clodius ásít.) Unom a fecsegést. GODIVA: Ebédelni kéne. CLODIUS (felélénkül): Csakugyan. Éhes vagyok. Csengethetsz. (Godiva az asztalon levő csengőért nyúl.) Várj. Kik lesznek ma a munkaebéden? (Panaszosan): Elfelejtettem. Szenilis vagyok. Rulon? 309
