Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - Hajnal Gáspár: Felfelé (elbeszélés)
HAJNAL GÁSPÁR Felfelé A sok hús mégsem lehetett véletlen! Zanahoria-1 hetenként egyszer adnak. Jobb a batata-nál, kukoricakásánál, feketebabnál, szóval: a többi elképzelhető vacsoránál. A heti húsadagot is mindig a zanahoria-ba teszik: egy vagy két fecni marhahúst. Ezért örültem, mikor az őr a tálat a zanahoria-val a tolóablak deszkájára tette. Aztán örültem a második fecninek. Ügy képzeltem, sikerült hozzájutnom a szokásos adagok közül a nagyobbikhoz. A harmadik fecninél kezdtem csodálkozni és hitetlenkedni. Mi történt? ... Sietve kanalaztam tovább: a sárga pépben most már minden kanálon ott volt a húsfoszlány! a negyedik, az ötödik, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik. Kegyelem — rögtön a kegyelemre gondoltam. Meg fognak kegyelmezni és előbb feltáplálnak, hogy rendes állapotban engedhessenek ki az utcára, emberek közé. Számítgatni kezdtem és találtam okot közkegyelemre: májusban lesz három éve, hogy diktátorunk, a gobernador átvette a hatalmat. Estefelé az ellenkezőjére gondoltam: arra, hogy azért engednek szabadon, mert a gobernador uralma rövidesen megdől. Ugyanis az átláthatatlan ablakon keresztül, az utcáról, nagyon messziről olyasmit hallottam, mintha nagy tömeg ujjongana; mintha szónokot ünnepelnének; a gobernador dicsőítésére kirendelt szónokokat pedig nem így szokták ünnepelni. De megijedtem ettől a gondolattól. Suttogtak különben régebben odakint a városban olyan esetekről, mikor a gobernador emberei — az első napok ütlegelése után — jól tartották a rabokat. Javított kosztot engedélyeztek és mindennapos sétát és udvarias bánásmódra váltottak át. Aztán bizonyos idő elteltével váratlanul kezdték újra a verést. Az ellenállástól elszokott lélek borzasztóan sebezhető; felmerült bennem, hátha ezt fogják csinálni velem is? Mikor utolsó kihallgatásomon Garcia Morrazo hadnagy sötét arcával hozzámhajolt és én összerezzentem, rámszólt: — Miért ijedsz be, nem pofozlak — aztán kis vigyorral hozzátette: — A pofonok majd később jönnek! — És valóban: nem hihetem, hogy ebben az épületben éppen velem szemben mulasztják el a végső leszámolást. Azért volt rossz reménykedni egy pillanatig a gobernador bukásában, mert eszembe jutottak a régi reménykedések, mikor szabadlábon voltam; mikor berontott valaki az osztályba azzal, hogy nyomulnak a „Szabad Hazafiak” mozgalom seregei a főváros felé és a gobernador menekül, amire mi örömünkben féllábon ugráltuk körül a tantermet; és mikor állítólag európai újságokban olvasták többen a hírt, hogy a gobernador kormányával együtt leköszönt, aminek hallatára apám és keresztapám egymás nyakába borultak — most, egyedül zárkámban fájdalmasan vágyódva emlékeztem az akkori közös örömre, de a reménnyel nem tudtam mit kezdeni. Lobogás után kihűlve, törékeny cserépfélévé változott bennem, ami nem bírta ki Garcia Morrazo egy-egy rúgását: — Kis, csodaváró hülyém, onanizálsz és közben vágyálmokat látsz, mi? hogy kimegyünk az országból és átengedjük nektek a kormányzást, mi? — kérdezte 24
