Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 4. szám - Száraz György: Az élet vize (Komiko- tragédia)

SZÁRAZ GYÖRGY Az élet vize Komiko—tragédia két részben Mottó: „Ha enyészet nem volna, hol kezdődnék a halhatatlanság?” (Egy bölcs) A dráma, amit az olvasó a kezében tart: optimista írás. Optimista, noha műfaja: komiko-tragédia, amely meghatározás a 18. század esztétikája szerint olyan műre alkalmazható, mely „kiváló, de könnyebb cselekménnyel bír, ami vidámságból szo­morúságba vezet”. Vagyis: a komikumból a tragikumba. Azt is mondhatnám, nagyképűen: ez a darab az egzisztencializmus vitadrámája. Még nagyképűbben, Camus-re utalva: Sziszifusz igazi mítosza. De talán jobb lesz így, egészen csekély nagyképűséggel: a régi tézis — halál van, tehát az élet értel­metlen — antitézise: az élet értelmes (— nem noha, hanem: —) mert van halál. Pontosabban: a lét egyetlen lehetséges formája a változás; a megmerevedett lét — mindenféle értelemben — maga a halál. Afféle retrospektív tudományos-fantasztikus játék tehát ez a dráma, néha ko­mikus, néha hátborzongató. De amint mondottam: optimista. Nem is lehet más, hisz természetemnél, hajlamomnál fogva magam is az vagyok. S mivel az vagyok, aki vagyok, nem hiszek a statikus dolgokban. Nem hiszek az örökmozgóban sem, mely a maga értelmetlen módján ugyancsak statikus. Nem hiszek mennyben és pokol­ban, sem itt a földön, sem a túlvilágon. És nem hiszek az olyanféle Kánaánban, amely módot adna a megállapodásra, mert ennek léte — hitem szerint — ellen­keznék ember és világ törvényeivel. Hiszek viszont a múlandóságban, tehát hiszek a megújulásban. Hiszek a min­dig egyszeri, mindig másképpen megújuló lehetőségben. Hiszek az illanó szépségé­ben. Hiszem, hogy az anyag örök és minden változásában ugyanaz — de csak az örök változás teszi elevenné. Hiszek abban, hogy a világ egy és oszthatatlan. Hi­szek tehát az én és nem-én, egyén és közösség, ember és világ lehetséges harmó­niájában. Hiszem, hogy az ember létét mindig egyfajta kívánsága biztosította: le­gyen az, ami nincs. Enélkül az élet — ha egyáltalán lehetséges — csak sorvadás, ve­getáció. Hiszem, hogy az út a primitív egyszerűségtől a bonyolulton át egy mind maga­sabb rendű egyszerűséghez vezet. S tudom, hogy ezen az úton se megállni, se visz- szafordulni nem lehet. Tudom, hogy csak a folyóvíz marad mindig eleven. És ettől optimista ez a drá­ma. És ettől komiko-tragédia. 306

Next

/
Thumbnails
Contents