Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 4. szám - Tönköl József: Dal (Vers)
t Volna miről mesélni, de por lepi még a torkot. Hiszen a sírás is öröm volt: megkerült gyermek, elveszettnek vélt bicska. Így aztán nem tréfa ez az ocsúdás. Mert nem rossz álom volt az egész csak! Eztán, ha faltól falig részegedünk is, a magunkét isszuk, föld, fű, barom, ember — ^akinek jussa. TÖNKÖL JÓZSEF Dal dagadó lucernás-szekerek zenebonája kinek fáj? halottak arcáról ki tépi le a sárga hegedűket? csak megérkezem náthás hosszú vonatok bújnak a szívembe terelnek virágtalan tornyok: tiktollas vermek hazatérek hétfőn: sátoros ünnepékről télből nyárból nyomórúdon kinyújtózom harapnak lakkcipős buja nőstény-Márik jéroe-nyelvűek madaras szőrű angyalok hunyorgó körmömön parádézó réz-fácánok ki temet el? a kerékjászolból istentelen kotlák kihömbölödnek kezem alól elszökik a kés aprótojások jajgatni összeállnak hova szédülsz te áldott asszony? hova szállsz? szél ha fú vagy-e még? szoknyádon sárral vert pajtákat szakít föl a villám körötted kocsmák kan-szedres udvara cigányzeneszós átok virágzik esnek a kútba csipkés blúzok gurgatik keresztfái hasadó lábú gyalogutak vadméhek tulipán-istenek visszatűrt szárú gumicsizmák Sótonytól Bejcig ki táncolt májusfák mennydörgése alatt szétrohadt dögkutak felől sovány folyók dobogós hídjain holdfényes Gudina-bogarak közelednek kinek fáj ha a vermek szájához csapott villanykörték mellemre égetnek egy régi dalt 305
