Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - SZEMLE - Borbély Sándor: Pillanatfelvétel Rózsa Endréről
honosságában és kitaszítottságában” — miként azt indulása idején egy körkérdésre adott válaszában megfogalmazta. Első verseskötete (Kavicsszüret, 1970) kapcsán Vas István is emberi-költői mohóságának ezt az átfogó karolását emelte ki: „Mozdulatai szélesebbek — írta Szepesi Attilával való összevetésében —, témában, hatásban többet tudnak átölelni: a népdaltól József Attiláig, Apollinaire-től a beat-költökig, a mosti magyar költőkről nem is beszélve, sokféle, pillanatnyilag érvényes hatás nyomait érezni versein. A rímet és a kötetlen verset, a ritmikát, a görögöktől és a népiestől a modernig, majd- nemhogy elegáns szabadsággal kezeli. Még a dalhoz is van bátorsága — es hangja.” Mindebben a kitüntető és elsődlegesen formaművészeti elismerésben ugyancsak megnyugodhatnánk, ha főként nem meditativ alkatnak, filozó- fikus hajlandóságokkal bíró-birkózó költőnek tartanánk Rózsa Endrét, a maga leíró természetével is. Tudniillik: már pályanyitásakor azon kevesek közé sorozható, akik a gondolatiság szférájában sem bizonytalanodtak el. A fogalmi megfontolásokra is minduntalan törekedett, s volt annyira felkészült, hogy válogatva fogadta be a különféle ösztönzéseket, ideológiai és tapasztalati inspirációkat. Kellő intellek- tualizmussal, egyben fiatalos ingerültséggel és költői hévvel élte meg és dolgozta fel nemzedékének legmeghatározóbb élményét, hogy már „beleszülettek” a szocialista társadalomba; s az evidencia tudatával, annak összes előnyével és sajátszerű hátrányával, ez a természetes életközegük. Rózsa Endre nemzedéktársaival egyetemben mindenkor magától értetődően sajátjának érzi-tudja mai világunkat, eszmei tájékozódásában biztonságot adó fogódzója a marxizmus leninizmus. Emberivilágnézeti jellemének kialakulása ugyanakkor szocialista fejlődésünknek arra az időszakára esett, amikor a felpörgetett ritmusú, látványos társadalmigazdasági mozgást felváltotta az építés nyugodtabb üteme, a forradalmi lendületet a „hétköznapiság”, s a kor látszólag lelassúbbodott. Ennek okán lehetett az egyik legtalálóbb bemutató megállapítás Rózsa Endréről, hogy „fanyar-bölcsen keresi a csatatereket”, célozva itt sokat citált, a kollektív vallomás igényét felvállaló költeményére (Az elsüllyedt csatatér) is: „Sosem halunk meg ezen a csatatéren Mert nem csatatér ez s mi nem harcolunk Csak kínjában megrepedt föld ez itt dehogyis lövészárkok Mesebeszéd hogy ágyú tátog csak kitárt szánkat szövi be a pók” Rózsa Endre egyetemes élet- és történelemfilozófiai problémái köré elsődlegesen nemzedék szintű-igényű indulatokat, emóciókat sűrített. A fiatalok közül sokan saját gondjaikra, kétségeikre ismerhettek versgondolatai között, a meditálás és a versélvezés, a lírai transzpozíció megértésének örömét is megszerezve. Mindenek előtt azért, mert a költő egy-egy ihletetten stilizált társadalmi felismerését természetszerűleg hatotta át kutatószenvedélye, világismereti szándéka, bölcseleti rátartisága és a kibeszélés izgalma, bár paradox módon épp a nagyratekintés, bizonyos elemzőkészség még nemegyszer hiányzott, illetve bizonytalan volt nála. No meg a távlatkeresésre sem mindig futotta az erejéből (ez tetszik ki például első kötete Születések-ciklusának a legtöbb darabjából). A fiatal poéta vihart váró elégedetlenségei, ingerültségei és alkalmanként félmegoldásai esztétikailag mégis motiváltak, hiszen a versbe emelt problémák mindenkor magukkal hozták egész személyiségét, ezzel az alkotói és a lírai hitelesség fedezetét is (Ifjúságom). Erős absztrakcióival egyetemben magatartása sohasem egy senkiföldjéről szemlélődő közömbös gondtalansága, hanem szervesen benne él a valóságban, otthonos az ország útjain is, ahol aztán „A csecses égen kormosén / csimpaszkodnak a szur- tos gyárak” (Országutakon). Így az elv- telenséget, a kispolgáriságot, az alakoskodást, a kárörvendést, a frázist, az ál- tekintélyeket elítélő, megvető gesztusait, oldalvágásait, ezzel együtt szólásjogát, elhivatottságát egyértelműen nyilvánvalónak tartja, és tartjuk mi is, akár kegyetlen groteszk fricskával netán önmagában érte tetten (Mi újság), akár 280
