Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - TANULMÁNY - Kissné Nagypál Judit: Műemlékvédelmünk eredményei és gondjai Sopronban
gulatú vendéglők, cukrászdák, kávézók, speciális és mindennapi igényeket kielégítő kis üzletek, butikok helyezhetők el az erre alkalmas s a jó gazdát oly régen nélkülöző műemlékeink sorába. A felhasználás szempontjából is végigvizsgált épületek közül kijelöltük az erre, sőt a csakis erre alkalmasakat. A városfalakkal körülzárt intim léptékű városmagban — az itt élők és ide látogatók zavartalan nyugalma érdekében — a járműforgalom kizárását javasoltuk. Ezt szolgálná a tervezett járda nélküli útburkolat s a környezethez méltó világítás. A háborús sérülések nyomán keletkezett ún. „foghíjak”-ra tervezett új épületek arra intettek, hogy a legexponáltabb pontokon még üresen álló telkekre tervpályázat útján keressünk megoldást. A ritkaságszámba menő — római és honfoglalás kori építési periódusokat is magában rejlő — középkori háromszoros városfalgyűrű feltárása, kiszabadítása, bemutatása is a programban szerepelt. A munkák megkezdése előtt a helyreállításra kerülő műemlék teljes kiürítését szabtuk feltételül. Csak így képzelhető el lelkiismeretes tudományos és műszaki feltárás és eredményeit figyelembe vevő tervezés, majd kivitelezés. Az Országos Műemléki Felügyelőség igen jelentékeny részt vállalt a tervezett munkákból. Biztosította a kutatások költségeit s a hozzá szükséges szakembereket. Az 1957-ben felállított Soproni Építésvezetőségét felfejlesztve, vállalta a városban folyó összes műemléki helyreállítás — általános építőipari normákba nem szorítható, speciális szaktudást igénylő — kivitelezését. Magára vállalta a városíalak-védőművek bemutatásának, a legjelentősebb egyházi emlékek helyreállításának költségeit is. Végül jelentős részt vállalt — a VÁTTI mellett — a helyreállítási tervek (díjmentes) elkészítésében, és esetenként anyagi támogatással is segíti a jelentősebb helyreállításokat. A tárgyalások eredményeként az Országos Tervhivatal biztosította a város számára az állami tulajdonban levő műemléki lakóépületek helyreállítási munkáihoz SOPRON FŐTERE A FABRICIUS —, TÁBORNOK ÉS STORNO HÁZZAL 258