Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám - Kovács Lajos: Színes fotó egy tízéves találkozóról

már ezt elkezdeni, szabályellenesen eladta inkább a földet, kapáljon, aki szeret.

— Van hozzá tyúkom, malacom — és Gyuri mesélni kezdett az első nehéz évekről, amikor nem volt idő beutazni a városba szalámiért, aztán hogyan lett kiváló mozis, kocsira is befizetett végre, a háromszobás szolgálati lakása is elkészült...

— Ez nem igaz — tűnődött Karcsi, de hiába erőltette az agyát, nem jutott eszébe, milyennek kellene lennie Gyurinak, mit is csináltak együtt? Nem volt ez a fiú ... de milyen nem volt? És milyen volt? Mozis .. . Lehet, hogy jobban népművel vele, mint ő a nagy Házában tette, a nagyképű terveivel az egész megyében, a lenézett munkatársaival... — Nem figyelsz? — ragadta meg a karját Gyuri. — Dehogynem, mondd csak! — Fenét figyelsz. — Gyuri sosem sértődött meg, most is csak nevetett. — Semerédi integet, menj oda hozzájuk. A poharadat nem viszed?

Semerédi éppen Csillával vitázott. — Ott is tudok értetek tenni valamit —

— zárt le éppen valamit, bár Csillán nem látszott, hogy meggyőzték. — Tíz éve nem találkoztunk, hová tudtál így elkallódni — ráztak kezet az eltelt öt óra óta először. — Borod van? — Semerédi utánpótlásért indult. Csilla bosszúsnak látszott. — Vitatkoztatok? — Lehet Semével vitatkozni? — csattant Csilla hangja.

— Négy éve a főnököm, de tíz éve én se láttam. Milyen főnök ez? — És még azt hiszi, tudja, mik a bajaink. Ö meg is oldja. Nevetséges. — Azért ne mérgelődj, elteheted holnapra is. — Más nem jutott hirtelen Karcsi eszébe. — Éppen te mondod? A főiskolás éveket is végigveszekedtétek. Te legalább már akkor is tudtad, hogy nem így kellene csinálni. — Tudtam? — mosolyodott el Karcsi. — Sejtettem. Csak jobbat én se találtam ki. Seme legalább következetes, ma sem gondolkodik másképp. — Ma sem? — Csilla kipirult, úgy haragudott. — Következetes demagóg, így kellene mondanod.

— Festegetsz még? — ült vissza Seme egy fél üveg Szürkebaráttal. —• Mintha láttam volna a neved egy katalógusban. Talán Patakon. — Meglehet — hogyta rá Kövecses. Koccintottak, Seme eldarálta a régi hülye köszöntőt: — A szerelemre és ádáz ellenségeink szörnyű pusztulására. — Majd megkérdezte:

— Igaz, hogy visszaköltözöl? A művelődésen hallottam.

— Igaz.

— De hiszen ez remek. Te leszel a negyedik a régi gárdából.

— Ne mondd!

— Csilla is itt van, pechemre a főnöke vagyok. Most képzeld, egy ilyen csinos beosztott.

— Csilla fintora csak még jobb kedvre derítette.

— Vitázunk is eleget. De így megy a szekér előre, nem igaz?

Kövecses kezdte unni a közhelyeket.

— Mióta vagy a tanácsnál?

Semerédi elgondolkodott.

— Vagy négy éve.

Hirtelen elmesélte, milyen továbbképzéseken vívta ki a jogot, Csilla unottan babrálta a divattáskáját, szeretett volna átülni Katiékhoz. Seme váltott.

— Mennyi képed van?

Karcsit zavarba hozta a kérdés, képtelen lett volna megmondani.

— Nem számoltam meg.

— De egy kiállításra való csak akad?

— Egy kisebb tárlatra — szerénykedett Kövecses.

— Zsűrizve?

17