Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Császár István: Gyilkosok (tévéjáték)
(Ismét Csátira mutat.) Mondom: vele beszéljenek. HANG: Megtenné, hogy ideküldi ?... Az ügyvédnő elindul Csáti felé. Meg sem áll mellette, csak odaveti neki, hogy beszélni akarnak vele. Csáti elindul a gép felé. HANG: Ez a haragos ügyvédkislány most azt fogja hinni, hogy feltalálta a spanyolviaszt. El fogja híresztelni, hogy léha népség vagyunk. Hát igen. Hiányzik a lelkivilág, tombol a cinizmus ... Valóság helyett művészkedés... De miért abban van az emberség, akinek krokodil-könnyek fityegnek a dolmányán? Csáti odaér a gép elé. CSÁTI: Beszélni akarnak velem? HANG: Szeretnénk, ha elmondaná, hogyan ismerkedtek meg a feleségével. Csáti kérdően néz a képbe, aztán valamiféle merev előadói pózba vágja magát, de az arcáról nem tűnik el a mosoly. CSÁTI: Nehéz erről most beszélni. — Hát nézzük csak, hogy is volt. — Szünetet tart, és úgy néz mintha azt kérdezné: „jól mondom így?" Én akkor ugye albérletben laktam ugyanott, ahol a feleségem, mert itt dolgoztam Pesten. Vagyis itt volt a munkahelyem, mert most ugye Kadácson dolgozom. Sikerült elhelyezkednem, de az már később volt, és most ez mellékes. Kérem szépen ugyanott voltunk albérlők, mert akkor a házinéni az egyik szobát férfinak adta ki, vagyis nekem. A másikat meg a feleségemnek, illetve későbbi feleségemnek, mert később kötöttünk házasságot. Akkor már a gyerek is megszületett, a kis Eszter. Fontoskodik, bizalmasan magyaráz. Ügy hallom a házinéni most már csak nőknek adja ki mind a két szobát. Hát ebben tulajdonképpen azt lehet mondani, igaza is van. Ez így mindenesetre talán kevesebb súrlódással jár. Ugye a mellékhelyiségeket is, két nő számára, hát egyszerűbb használni. Meg a házinéni szempontjából is. Mert például van olyan hely... Ezek többnyire idős emberek ... Hogy erkölcsi szempontból nagyon elővigyázatosak és például nem egy helyen tilos is nőt felvinni amit meg lehel érteni. Elég az hozzá, hogy amikor én odaköltöztem, már ott lakott a feleségem is. Gondoltam megyek és bemutatkozom a kis lakótársnőnek, nehogy még valamiféle műfűre embernek tartson. Hát úgy is volt. Én már azt hallottam, amikor este hazajött a munkából. Elég későn, mert éppen délutános volt. Hallom kimegy a konyhába, na mondom, talán ez a megfelelő pillanat. Bemutatkoztam, megmondtam a nevemet, kiderült, hogy ő is vidékről jött, szóval ott így beszélgettünk is egy kicsit. És akkor én visszamentem a szobámba, hogy ugye mégis nem zavarok, neki is pihenni kell, egész nap dolgozott. Nekem ő tulajdonképpen akkor megtetszett. A magányos ember társat keres, talán azért is. Aztán láttam, hogy nincs udvarlója, általában olvasott a szabad idejében, ugye ez alkalom volt arra, hogy kölcsönkérjek valami könyvet. Ja igen, ő egy könyvtárba járt, és mondtam neki, hogy szeretnék beiratkozni én is, mert egyedül úgy sincs hová mennem, legfeljebb a pénzt költeném. Akkor elmentem vele a könyvtárba. Tulajdonképpen így történt. Na elég az hozzá, hogy már a házinéni is megsejthette, mert egyszer célzást is tett nekem, hogy ő házaspárnak nem adna ki szobát, mert azokat nem tudja az ember kiköltöztetni. Én mondtam, hogy nem is való házasoknak az albérlet. Vagyis csak úgy elengedtem a fülem mellett neki ezt a célzását. Hát ugye észre lehetett venni, hogy elég sokat vagyunk úgy együtt; meg sokszor együtt megyünk el, együtt jövünk haza s a többi. Én még akkor nem tisztáztam, hogy én most itt kalandot keresek, vagy komoly szándékkal közeledek, ugye. HANG: És mikor sikerült tisztázni? CSÁTI: Micsoda? HANG: Sikerült végül tisztázni? CSÁTI: Mit? 237
