Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - Kovács Lajos: Színes fotó egy tízéves találkozóról
KOVÁCS LAJOS Színes fotó egy tízéves találkozóról A társaság már órák óta hangoskodott a fehér asztalsor mellett. Az ebéd romjait csak lassan tüntették el a pincérek, bele-belefeledkeztek a harsány csoport tréfáiba, elfogadtak egy-egy pohárka konyakot, belehallgattak a beszélgetésekbe, a konyhán pedig röhögve idézgették az elkapott mondatokat. — Öreg haverkáim! — gesztikuláltak a kapatos Frédi modorában, meg- nyálazták a szemük sarkát, hogy a vizenyős, buta tekintet is élethü legyen, billegve egyensúlyozták a poharat, a bor mégis kilötyögött, ahogy Frédi csoporttól csoportig röpdösött. Tóni bácsi rekedten próbálta összerázni a szétszakadozó osztályt, egyesek pisszegve segítették, másoknak éppen most támadt kedvük rendet bontani. Fél óra múlva mindenki a helyére ült, Tóni bácsi felolvasta a névsort, pro- tokoláris komolysággal megtartotta a több évtized óta csiszolt ünnepi köszöntőt, üdvözölte a tanárokat, a népművelőket, a könyvtárosokat és a kiugrottakat. Ezen élcelődtek egy darabig, ujjal mutogatva a bűnösökre. Az öreg sajnálkozva hiányolta a távolmaradottakat, majd három percre átadta a szót az egyéni beszámolók megtartására. Közben Kövecses Frédit csendesítette, az asztal végén Se- merédi magyarázott hevesen a lányoknak, valaki kiabált: — Hangosabban, egy szót sem hallunk! — a lányok előkotorászták a színes fotókat, diaképeket a gyerekekről, a férjek zavarodottan szerénykedtek. Semerédi, aki máig sem hajtotta kordába a fejét, de szenvedélyes amatőr fényképész lett belőle, előkapta legújabb panoráma felvételét s a gyerekek közé csempészte: — Ide süssetek, ennyit fejlődött tíz év alatt Sárospatak! A beszámolók jellegtelenné folytak az engedélyezett hússzor három percben. Hemzsegett a férjhez mentem, van egy-két gyerekem, ez itt a férjem—feleségem, mindenkire jutott közben a megjegyzésekből. — Katona is voltam — darálta egykedvűen Attila. — Én láttam egyenruhában! — kiáltotta Tóni bácsi, aki nagyon tisztelte az uniformist. — Nagy élmény lehetett —■ röhögött fel Frédi. — Szakfelügyelő is voltam, de már jól vagyok — szellemeskedett Kövecses. — Átmentem a tanácsra — húzta ki magát Semerédi. — A fiúk valamivel többet csavarogtak, a lányok-asszonyok általában jól érezték magukat, legfeljebb a pénz ... ugye, az kevés. — Információáradat — nyafogta Csilla mesterkélten —, nem lehet ezt mind megjegyezni. — Egy óra múlva senki sem emlékezett a részletekre. — Gazdálkodom. Tudod, mennyivel jobban élek azóta? — Gyuri? Ez Gyuri? Kövecses törte a fejét, milyennek is ismerte? Valahogy másképpen képzelte el. — Tanítani mentél? — Volt egy szakom, a többit meg muszájból csináltam. Mozizok is hetente kétszer, van egy hold gyümölcsösöm, az apóssal műveljük. Néha persze a gyerekek is besegítenek, tudod, amikor nincs anyag a gyakorlatihoz ... Gyuri cinkosan kacsintott. — Gyakorlatizol is? — bámult rá Kövecses Károly, aki maga is kapált egy évig, de megutálta, huszonötévesen nem lehet 16
