Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Elfride Jelinek: amely - avagy paula (elbeszélés)
azt írják, hogy az embernek minden állapotban folytatni kell a tornagyakorlatokat. a másállapot azonban olyan megterhelés volt számomra, hogy abba kellett hagynom a gyakorlatokat, ami a férj és a feleség között fontos, az a kölcsönös tisztelet, az én férjem ezt sajnos többé nem nyilvánította ki irántam, mivel testileg annyira elhanyagoltam magam, tudom, hogy ellen kellett volna áll- nom annak a belső erőnek, amely mindig azt mondta: hagyd el magad — ki tudja, talán győztem volna, legyűrtem volna magamat elhagyó vágyamat, de akkor hirtelen megszállt a rémület, amely azt mondogatta: a kozmetika, még a legeslegkevesebb is, pénzbe kerül, ezt a pénzt pedig az uram elitta. ahogy meg- halotta, hogy anya leszek, már ment is a vendéglőbe és nem jött ki többé, kivéve, mikor elvert, megrugdosott, néha tudomásomra hozta, hogy helynek is szűkében vagyunk a gyerekhez, mert csak egy kis szobában lakunk a szüleim házában, az lett volna neki a legjobb, ha feloldódtam volna a levegőben, vagy a meg nem született élettel együtt elhalálozok, csak hogy én és a meg nem született élet helyet ne foglaljunk, noha az én karcsú testem korábban kevesebb helyet foglalt, mint a kevésbé karcsú testek, ennek most vége lett, és minél inkább anyának éreztem magamat, annál több helyet foglaltam, először azt mondta az uram: eljön a nap, mikor munkából hazajövet nem férek be az ajtón, ha te meg a fattyad még több helyet elvesztek, aztán újra megpróbálta a fentemlített erőszakos módon normális és természetes méretre csökkenteni a hasamat, nagy boldogság, ha az ember anyának érzi magát, ám én csak a férjem záporzó ütéseit éreztem hajlékonyságát és fürgeségét vesztett testemen, belül és kívül egyaránt készülődik egy asszony, én asszony vagyok, de én majd mindig készületlen voltam, amikor jöttek az ütések, bár óránként számítottam rá. néha, mikor megpróbáltam egy kis változatosságra és szórakozásra szert tenni a szürkén ismétlődő napokban, és megnéztem volna valamit a televízióban, ő azonnal elcipelt a változatosságtól és szórakozástól, kivezetett szüleim nappalijából a szobácskánkba, s ott néha még a fejemet is püfölte, amely pedig csak fogékony kellett hogy maradjon, s amely lassan éppoly nehezére esett, mint a testem, azt hiszem, titokban azt kívánta az uram, hogy a meg nem született élet meg nem született maradjon, sose szülessen meg, s ez egyszer sikerült volna neki, ha nem visznek kórházba, ott nem tartják együtt a testemet és a lelkemet, és hozzá nem kötik a meg nem születettet — ki tudja, talán ma már elvált volna a testem és a lelkem egymástól, mégis mindkettőt megmentették, szép idők voltak ezek: jó koszt, sok hús, az uram mégis kihozott a kórházból mert el kellett végeznem a házimunkát, ki is végzi el különben. így lett vége ennek a szép időszaknak — még ma is szívesen gondolok rá. ám az uram az oldalán akart tudni, ahová az asszony tartozik, tettem hát napi kötelességemet az oldalán, egy kicsit frissebben végeztem a dolgomat, s a születendő életet is meggyógyították egy időre, a kórházban egy képeslapban láttam néhány új frizurát, amelyet viszont sajnos nem valósíthattam meg. ó, bárcsak megtehettem volna! nyilván hiba volt, hogy elmulasztottam, amely rögtön megbosszulta magát, mivel férjem előtt egyre jelentéktelenebbé váltam, a születendő élet úgyszólván lerágta a hajat a fejemről, és egy rövid frizura talán megmenthette volna ami menthető, bár az már nem volt sok, ám ezt az álmot ki kellett aludnom, mielőtt igazán megálmodhattam volna. így minden a régiben maradt, az uram talán elégedett lett volna egy rövidrevágott feleséggel, még elégedettebb volt azonban egy vagy több liter alkohollal, mégis kínzott a gondolat, hogy kozmetikailag és tornagyakorlatilag több gonddal készülhettem volna az esetre, amely most beállt: ugye az én testi leromlásomra, amely 213
