Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 3. szám - Alois Vogel: A láncra kötött kutya (vers) - Hans Karl Artmann: én hattyúm énekelj, A pásztorkodás mulandósága és feltámadása - (részletek), (versek)
citromfa ég veled / és ti / narancsfaágak J pilláim leihunyom már nyugovóra vágynak / mirtusz, kaktusz, borostyán / rozmaring szagú kertben / árnyas ciprus alatt / napjaim 'hadd feledjem . . . XI. fű sarjad thimián dombomon a tavaszban / madárraj átcikáz harmaton szakadatlan / földi csöndemen áttör lágy pacsirtaének / a lelkem erdei nimfához tán betérhet... XVII. szárnyalj / pogány öröm / szabadít új tavasz / sírodból ébredezz / káromlást el ne tűrj / űzd el szidalmazod / faunt s nimfát küldj nekünk / bástyánkon örömöt s vérbő kedvet fakassz ... IX. én hattyúm, énekelj én hattyúm, énekelj, a lomb már egyre hull, mi hárs alatt hevert, szerelme rég kihunyt, ablaknál álldogáltam hajítottam kis kavicsot; darvak szelik át az estet, a keserű fekete bort. a bor a vörös égben bús ízű, mint a levél, mit tegnap lemosott a fáról végtelen eső s a szél. négy üvegű az ablak mögötte fényes lámpa függ; esőben, szélben érzem levtíiarcom, a keserűt. én hattyúm, énekelj, a lomb már egyre hull, mi hárs alatt hevert, szerelme rég kihunyt. Hajnál Gábor fordításai 211
