Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz

az örökké éhes tűzhely (hogy még ta- szítóbb — legyen: sparherd) elnyeléssel fenyegeti a konyhában didergő-éhező gyermeket. S mi lenne más a tűzhely éhsége, mint a gyermeki, féltékeny éhségérzés vetülete? A konyhai tárgyak seregszemléje folytatódik A hokkedlí öregasszony című versben. A hokkedlí itt- is ellenszenves „jellemét festi”, még akkor is, ha nagytárgy neve, tehát a szó is tasziít, a tárgy anyónak nevezi Mert a konyha elleni börtönlázadás tanúi vagyunk:

Meggyújtanám a hokkedlí négy lábát: elégetném a sarokban nagyanyát!

A konyha árnykísértetes magányából való stílszerű megszökés: az árnyékkal együtt eltűnni a falon kúszva. Errő^ a szökési kísérletről fantáziáló vers: A konyhában előbb van este. Zelk ért az ilyen prózai tényközlés költészetbe emeléséhez. A verskezdetben nem vitás a Külvárosi éj csodálatos képvarázsának:

A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli, mint gödör a víz fenekén, konyhánk már homállyal teli.

— „átjátszása”. A vízmélyi gödör a konyha, amelyből a fényháló legelőbb megszökik — parafrazálhatnánk a négy sort. Zelk ugyanezt a világ legprózaibb soraiba tördeli:

A konyhában előbb van este, mint künn, az udvaron, kócos hajú árnyak futkosnak keresztül a falon.

A második strófa a „kócos hajú árnyak” még mindig kissé sztereotip metaforájával megkezdi a gyermekbánatos képzelet játékát:

Az egyik a plafonra ül, másik asztal alatt keres magának fekhelyet, mert nálunk alszanak.

A harmadik strófa az árnyakkal való megszökés rafinált cselét beszéli ki:

Mert itt alusznak éjszaka — s ha holnap felkelek, ha visszaszöknek a falon: én is velük megyek.

A negyedik versszakban a gyárba siető szülők nem lelik a kisfiút. Az ötödikben

— mint valami Tom Sawyer, aki saját gyászmiséjét végigkuncogja a karzaton

— visszatér az esti árnyakkal, meglesni a „szülőbánatot”.

Az előbbinek ikerverse az Anya, apa hazajöttek. A gyermeki érzelmek ambivalens fodrozódását követi. A gyermek „meghalással” fenyeget, ha egyedül hagyják otthon. Ez a szeretet véglete. És azonnal bosszút forral, meg akarja fordítani a rabságot: elgondolja, hogy felnőtt korában ő zárja szüleit a konyhába. Még a szülői hazatérést is naiv-szkepti- kusan magyarázza a zárószakasz:

Tudom én, ha csókolnak is, meg csak hozzám beszélnek: azért jöttek haza, mert kint ' sötét van már, és félnek!

(Ezt a szakaszt azonban elhagyta a Tollászkodik a tavasz című kiadás. Így po- entirozóbb, kompozíciósan keményebb a befejezés: „akkor aztán másszanak ki, / ha tudnak, a kulcslyukon!”)

Az eddigi kilenchez képest még hármat közöl a Tollászkodik a tavasz a Gyermekbánat-cikklusból. A Nem érem el a kilincset a cikluskezdő vers. A műszak alatt konyhába zárt gyermek tárgyilagos döbbenetét festi, a konyhafogságot :

Nem érem el a kilincset, ha elérem is, hiába: anya elvitte a kulcsot és az ajtó be van zárva.

„Ügy csinálok, mint a halott, / hadd sírjanak ők is egyszer!” — ez a mozzanat kosztolányis (Én öngyilkos leszek). Ha nem is olyan pokol már ez a konyha, mint József Attila Iszonyata ban, a_Gyer- mekbánat hőse szorongva lázad, s az elfojtott örömökért bosszúra fenekedik a szülők ellen.

Az úrifiúk szobája című nyolcsorosban a munkásfiú konyhájának szimmetrikus ellentétét rajzolja meg, A gyermekbánat utolsó verse (amely most a Tilinkó kötél után két évtizeddel visszakerült a gyermekvers-kiadásba) Hogyha Annát megverik. Megint egy ünneprontónak tűnő zelkf gyermeKvers. Nem hízelgő az anyákra, nem a Weöres-féle Buba éneke. Nem anyaöl melegéről zengő dicshim190