Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz

Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz Zelk Zoltánnak erős oldala a gyermek­vers. Költészetébe úgy illeszkedik, mint Weöresébe a Rongyszőnyeg vagy a Ma­gyar etűdök. Egyes darabok kilépnek a Gyermek bánat-ciklusból, címet kapnak, önálló életet élnek. Főbb gyermekvers­kötetei: Az állatok iskolája (1946), Gyer­mekbánat (1947), Apám könyve (1950), Mese a kiscsikóról, akinek még nincs patkója (1954), Tilinkó (1955), Erdöben- berdőben (1964), Békabánat (1970), Tol­lászkodik a tavasz (1976). Minden új kötete egy kicsit összefog­laló is. Ez kiváltképp érvényes a Tollász­kodik a tavasz című új, reprezentatív válogatásra. Ennek egyik legnagyobb ér­téke, hogy az évtizedekig csak széthullt részleteiben olvasható Gyermekbánai- ciklus újra összeállt. Még mindig nem teljes, mert a tizenharmadik darabja hiányzik (Volt nekem egy kistestvérem). Igaz, hogy abban olyan „szentségtörő” bravúrral világít bele a gyermeki érzel­mek „logikájába” ... (lásd Želk Sirály című kötetét — 1973.). Az Erdőben-ber- döben kötet négy verset vett át a Gyer- mekbánat-ciklusból. Ezek közül a Két veréb az egyetemes „verébfélelem” és koplalás verse: az egész világ verébleső macskaszem, s morzsán él a szegény ve­réb. Proletármadár-vers, szegényember- vers a József Attila-i szemlélet jegyében. A vers őrzi a háború iszonyatát, az osz­tályszemléletet, a világproletári életér­zést. A kisemmizettség, kiszorítottság „szegénylegény-beszélgetése”, plasztikus erejű panasza, egzisztenciálissá tágított „verébveszélyeztetettsége” a proletársors kiszolgáltatottságának fabulája. Az Egy­szer én a kirakatban című is az ehet- néket csitítja vagy fokozza játékká. A naiv látás, a hullámmozgású gyermek­képzelettel való beleélés szerencsés pél­dája: almáról szól, amely labda is lehel­ne, s ilyen pattanó röpte van a versnek is. A kis alma „felnevelése” csupa ajná- rozó gyöngédség, az alma-labda-gyer- mek hármas képzetkapcsolás hitető, hi­teles lélektani-költői játéknak bizonyul. A Van az asztalfiókban hosszabb elbe­szélő-magyarázó menetű vers, József At­tila világát akarja közelebb hozni a kez­dő gyermekolvasóhoz. A befejezés fo­gadkozásában van egy kis Szabó Lőrinc- utánzás, az efféle tudatos reminiszcenci­át a gyermekvers megengedi, úgyis mindkettőjük „Kicsi vagyok én”-variá- ciója a népi gyermekdalra vezethető vissza. Az Elsie jó, este jó az altató-mű­faj egyik kiemelkedő teljesítménye. Ez is abba a lélektani altatótípusba tarto­zik, mint József Attilláé: az elalvás fo­lyamatát éri tetten, a tárgyi világ elol- dódását, lebegését, a tudat kikapcsolódá­sát. Az első strófa konkrét miliőrajzától az álomba ringásig: Este jó, este jó, este mégis jó. Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó. ^.z elemi ismétlések, önrímek dallamá­ban oldódik föl a helyzet és hangulat, szinte fokozhatatlan egységet sugallva. Így enyhül végre a gyermekbánat a csa­ládi körben, de hamar áttűnik az esti idill az álom öblébe: Elolvadt a világ, de a közepén anya ül, és ott ülök az ölében én. A családi kör tárgyi világa egy kicsit ugyan tegnapi (ég a tűz és a lámpa), a hangulatteremtés annál időtállóbb. A gyermek boldog állapotának, a védő-fé­szek otthonnak, a gyermek anyaközpon­tú világegyetemének alig van ennél egyénibb fölmutatása mai gyermekköl­tészetünkben. A Békabánat kötet (1970) újabb ötöt közöl a Gyermek bánat-ciklusból. Az er­dő című hatsoros a konyhába zárt gyer­mek szabadulás-képzeteit, szorongásos álmait, visszariadó nosztalgiáit szólal­tatja meg: Az erdő, az nagyon messze lehet, az erdőben mindig este lehet, olyan baglyok szállnak ott a fákra, tűzből van a szemük; mint a lámpa, a farkasok is csak azért élnek az erdőben, mert ők sose félnek! A sparherd, az mindig éhes — kezdődik a másik vers, s az egyetlen megszemé­lyesítésből álló költemény jellemzően illik a gyermekbánatot lehelő ciklusba: 189

Next

/
Thumbnails
Contents