Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZEMLE - Ágoston Éva: Napbanéző
arany színek” fénynyelvű üzenetét. Megpihen és úgy érzi, mintha őmaga lenne a táj, a tájjal együtt megélt történelem. Óarany bor mellé papír is kerül és „dala elvegyül földdel és éggel, villogtatva a lélek mélytüzeit”. Költészetének nemcsak tüze, fénye de zenéje is van. Látja és verseiben láttatni tudja a zene „színeit”. Egymást követő kötetei zenei hatvánnyal mérhetők. Héra Zoltán érzi a szavak hangzását, a fogalmak polarizálását kiemelő, sokszor szin- kópás dallammenetei mindig funkcionális jelentéssel is bírnak. 1948—1952 közötti „termése” sűrűi az 1970-ben megjelent Száll a Nap c. kötetben. A könyv mottója Caudwell két sora: „A létezés olyan, mint a felszökő forrás: csak azért van alakja, mert sohasem pihen”. Felszökő forrás ez a lira is, föl, a Nap felé, tör; érzelmi futamok váltakozó formái, felgyorsítások, leállások, pianók-forték, tagolások, szünetek együtt revelálják a forrásélményt. Emlékezés és életprogram is a Honnan-hová c. nyitó vers: „Jövünk a világból / megyünk világgá / válunk világgá” A jelképrendszer, a mű viszonya a folklórhoz, a költeményben rejlő szimbolika feltárja a vers mélyebb rétegeit. A költőnek küldetése van, és Héra Zoltán elindul az Atyám fiai biccentő bocsánatkérése után oda, hol: „Hazámnak partja már kék vizen szürke föld” (Byron). Utazás Childe Harolddal c. allegorikus verse sajátos fanyar lelkesedés. Tudatos költővé válását erősödő önkontroll jelzi. A siker Úr-Asszonyához c. versében kéri: „... Szemem még tiszta, illik hozzád / a mindenség szerelme. / Óvj meg rabjaid tébolyától, / vigyázz a szemeimre”. Klasszikusokkal ismerkedik, szeme a világ horizontjára tágul, költészete sajátos színekkel gazdagodik. A Perben c. válogatott kötet versei 1953—1956 között Íródtak. Zengő líraiság, veretes sorok, karcosabb hangok, jellemzik ezt a periódust. A versein „átömlesztett" világirodalomból „aranymosóként” szitálja ki, s olvasztja költészetébe a számára felhasználható értékeket. Tudatos tájékozódás ez: „Korholsz, hogy váltogatom a hangom, / hűtlen vagyok az Egyhez, s nem kedveli a hűtlent a Szépség, / ki egy hangon szól, ő azt szereti. ( Maradjak egynél? Ó lehet ... egyszer, ha megfáradok. / De addig is / négy szaka van az évnek — / lesznek verseim között nyári és téli dalok, / s dalok, melyek a tavasz koshomlokával ütnek. / És tudd: ez lesz nekem a Szépség.” 1957—1968 között írott versei (Fohász minden napra) bizonyítják ennek az útnak a hasznát. Ekkor sejlik föl szerelmi lírájának teljesség-ígérete is, a mély ember- és asszonylélek ismeretről tanúskodó, egzotikus bájú Elválás hült napokban c. versben. Költői arculatának, emberi tartásának jegyei is karakterisztikusabban, élesebben fogalmazódnak meg Fohász minden napra c. versében: A pöfeteg-arcú gőgtől, az alázat köszvényétől, a hiúság pokolfoltjaitól, a túlságos szerénység sápkórjától, az irigység fonalférgeitől őrizz meg minket! Könnyű mámorok vörhenyétől, az üresek gyantás pörkjeitől, mániák ficamaitól, a közöny vízenyőjétől, a tisztesség csőszeinek merevgörcseitől őrizz meg minket! A hazárd üszkeitől, a tályogos félelemtől, az ösztövér okosságtól, az angyali jámborságtól, az arany középúttól, kelő nap, őrizz meg minket!” Héra Zoltán lírájának máig mottója lehet a vers utolsó két sora, mely mint művészi, mint társadalmi-politikai hitvallásként egyaránt sommázás. Életprogram. Az « út, amelyen jár és járnia adatik. A Sereg arca című, 1971-ben megjelent, négyciklusos második kötetében Héra Zoltán sokszínű költészete reprezentálódik. Az intő szavú költő pl. Hajnal, Iszonyú 186
