Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZEMLE - Nyilasy Balázs: Papp Márió: Arckép háttérben ifjúsággal
A második ciklus „tájleíró” versei közül figyelemre méltó az ízbég szép, egyéni képeivel. lóg már \a nap lába eléri az estét a fák koronája sem fogja fel estét vér önti el arcát a hálátlanságtól felhők csitítgatják mit vár a világtól A gyermeki közelítésű versek közül kettőt említenénk. A mesék fonala elszakad. kevésbé sikerült. A meséknek ugyanis csak a külsőségeit (varázspálca, tűzszerszám stb.) felhasználva, és épp ezért nem eléggé meggyőzően mondja el a költő kitartását, a győzelembe vetett hitét. Az Én azt akarom viszont már magát a gyermeki gondolkodásmódot követve mondja el vágyát egy még emberibb, még otthonosabbá tett világra. (Kár, hogy a költemény vége egy picit érzelgősre sikerült.) Az utolsó előtti két ciklus lényegében megint új hangot hoz. A groteszk, szatirikus hangvételű, szójátékokra, ötletekre épülő verseket foglalják magukba. Az ötletszerűséghez való vonzódás legtöbbször bizony a könnyebb fajsúlyt jellemzi. És valóban: Papp Máriónak is vannak e ciklusokban bőven gyöngébb, sekélyesebb költeményei (Felelgetős, AZ, Irány vers, Bérház, Itt és most, Elrontott hétvége, A teremtés hetedik napján, Szólóimprovizáció, Messziről jött férfi dala, Mindennap). De vannak olyanok is, ahol ezt a pályatársai közt ugyancsak divatos — hangot-al- kotásmódot azok többségénél nagyobb érzékkel, kultúrával kezeli (Értse meg ez káderkérdés, A további fejlődés biztosítása érdekében, Karszalagos angyalok, Kisváros, Vett egy tyúkot). Sőt az is előfordul, hogy az ötletre épülő vers távlatot, már-már valóságfedezetet kap. Tegyük a gyereket lekezelő módba képezzük mígcsak erőszakos módba nem kerül s végül alázatos módon át gerinctelen móddal tegyük teljessé benne az élet nyelvtanát Mindezzel együtt úgy érzem, az effajta versekben Papp Márió már le-leesik a borotvaélről. Nem tartanám szerencsésnek, ha ez a sokszor igen igényes költő az ötletszerűség, a könnyebb ellenállás irányában haladna tovább. Az utolsó, legrövidebb ciklusban (részben társadalomkritikai irányát folytatva) a szerző többek között Korvin Ottót, Balassit, Senecát, Hölderlint idézi meg. A ciklus átfogó, rendező elvre nemigen támaszkodik, inkább Papp Márió vonzódásainak szabadabb gyűjteménye. Végszóként megkíséreljük összefoglalni írásunk megállapításait. A költő keresését, „céltalanságát”, kallódás-érzését kiemelkedő verseiben művészileg hitelesnek és ezért őszintén megéltnek érezzük. Hogy túloz is, az nem az ő hibája. Hisz a művészi igazságnak természete a túlzás. Épp azzal irányítja rá a gondokra, problémákra a figyelmet, hogy eltúlozza őket. Fontosnak érezzük azt is hangsúlyozni, hogy Papp Márió szélesebb skálán mozog, mint az első kötetes költők jó része. Pátosz és irónia, öngúny és meleg, hagyományos líraiság, ötlet- szerűség és tárgyiasság — nagyon különböző és sokféle foglárnak kerültek elő elemzésünkben. S míg a pályatársak sokszor — fiatal költőnél egyébként nagyon is érthetően — egy hangnemre koncentrálnak, egy eszmevilágnak kötelezik el magukat, egy prbolémakörtől várják-csiholják ki az ihletet, addig Papp Máriónál egy spontánabb, sokoldalúbb lírai tehetséget érzünk. Nem véletlen hogy a sokféle hangnem, műforma mindegyikében alkotott szép, figyelemre méltó darabokat. Könyve egyik legnagyobb értékének éppen ezt tartom. Az elmélyülés persze még a jövő feladata; várjuk is. De annyit már most is elmondhatunk: Papp Márió ígéretes tehetségű fiatal költő. (Kozmosz, 1976) NYILASY BALÁZS 183
