Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZEMLE - Nyilasy Balázs: Papp Márió: Arckép háttérben ifjúsággal
A költemény első részének nagy elhatározását az utolsó sor maró öngúnnyal kérdőjelezi meg. A szerelem mindig magától szoknyánülős a barátság mindig vállt a vállhoz és a következő az mindig az biztosan minden Így gúnyolja ki önmagában az ember örökké magát áltató, a frissen kezdődőben mindég reménykedő természetét. Zsákutca című versében ez az önirónia már-már egy önpusztító életmódba ad betekintést. S más költeményeiből is úgy tűnik, hogy Papp Márió személyes életében is valóban vállalja ezt a százfele futást, a bizonytalanság, kalló- dás életformáját. Bele vakon a világba soha féken más nyomába (Szerelemközti ének) Másik meggyőző típusában jelennel elégedetlenkedő, nem békülő verseinek váratlanul valami hagyományosnak is nevezhető líraiság szólal meg. őszinte fájdalom sugárzik ezekből a költeményekből és meleg vágyakozás értelmes társadalmi feladatra, szolgálatra hitre. Sorsa kerülendő minden kivirágzik csak az idő nem nő semmitől talánig (Mese) körül csak a csöndet hallani s ami gyűlik bajt hoz szél kellene s földek valami bizonyság kellene a dalhoz (Széles a tenyerem) Külön említést érdemel a költő Több mint leánykérő című verse. Itt a „százfele futás” bizonytalanságát egyszerre vállalja, fejezi ki és oldja is fel a felajánlkozás, szerelem meleg érzésével, a dalszerű formával, a feszes ritmus, a kitűnő rímek formai fegyelmével. Benőtt udvar-irtás, néptelen az ól; betemetett arcmás néz a kert alól. Pásztorlatlan tájon épít aki bont százféle futásom vállalod-e, mondd? Ismét meggyőző az a néhány verse, melyekben mondandóját minden pátoszt gondosan kerülve a dolgokra, tárgyakra bízza minden személyes kommentár nélkül. Bevégzi sétáját a kemény árnya a padlásablak éber őrszem nem enged az életfogyti körből antennák csontvázai az elrettentő példák nincs más csak tűzfalmagánzárka fagykihallgatás és mégis felszáll a füst és szétszóródik a szélben (Bevégzi sétáját a kémény árnya) A füst fölszállása a fölszabadulással, azaz hely, tér, feladat megtalálásával egyenlő. De ha Papp Márió akár csak egy szóban is utalna erre, ha a jelentést nem bízná jó művészi érzékkel csupán a tárgyakra, a költemény minden bizonnyal veszítene érdekességé- ből-értékéből. Már részben szóltunk arról, hogy a költőre a vágáns hangnem és a prózavers mellett jellemző egy hagyományosabb líraiság is, melynek legtöbbször ritmusos, dalszerű versek a kifejezői- hordozói. Ez a hangnem időnként átcsap a pátoszba is, néhol pedig túlságosán is érzik még Nagy Lászlóék hangja (Űtravaló, Érek indulásra, Ígéret helyett, Te vérbárány). Ám Papp Márió a dalforma hagyományosabb lí- raiságában is alkot szépet, egyénit, figyelemre méltót (Dal egy musicalből, Kihívás és válasz, Szőke szerelmes vers, Több mint leánykérő, a Naptár egyes részei). Jó ritmusérzéke leginkább a Ráolvasóban tűnik szembe. 182
