Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZEMLE - Nyilasy Balázs: Papp Márió: Arckép háttérben ifjúsággal
hogy a világ csak a szép műveket ismeri, s nem tudja mik föltételei létrejöttének, mert ha látná a forrásokat, amelyekből a művész ihletet merít, nem egyszer megzavarodna, elriadna, és így odalenne a nagyszerűség hatása.” Nos, Füst Milán Naplójában épp az a megragadó, hogy számos vonatkozásban a Thomas Mann által említett forrásokhoz, saját művészete, egyáltalában a művészet individuális forrásaihoz vezeti az olvasót, anélkül, hogy benne érzelmi és intellektuális zavart, vagy éppen riadalmat okozna. Ellenkezőleg, úgy mutatja meg a művészet, saját írói gyakorlata az egyes alkotások alapjait, forrásait, létrejöttük kétségekkel és válságokkal telített körülményeit, hogy nagyszerűségük nem szenved csorbát, sőt, épp a Napló által az olvasónak lehetősége adódik a korábbinál mélyebb és hitelesebb megismerésükre. (Magvető Könyvkiadó, 1976) KLOSS ANDOR Papp Márió: Arckép háttérben ifjúsággal Kitűnő címet választott verseskötetéhez a költő. Míg a legtöbb fiatal egy szóban, valamely verséből vett címmel, szókapcsolattal akarja kötete jellegét, célkitűzését meghatározni, Papp Márió nem tesz ilyesféle kísérletet, önarckép, ifjúság: széles, tágan értelmezhető, ugyanakkor a nagyotmondásnak még a látszatáról is lemondó fogalmak. A könyv ciklusai egybeolvadnak, csupán lazán különülnek el egymástól. Az első mindjárt a költő nemzedékére any- nyira jellemző, kereső, kételkedő hangon szólal meg. A második szerelmes versekre vált át, de aztán ezt a tematikát az előző ciklusra visszamutató néhány költemény követi. Majd egyéni felfogású tájversek, a gyermekvilághoz kapcsolódó néhány mű következnek, hogy aztán ismét visszatérjen Papp Márió a kötet vezérszólamát alkotó, elégedetlen, vágáns, a társadalomban helyét kereső lírai hőst reveláló írásokhoz. A harmadik, Szólóimprovizáció ciklustól a groteszk, gúnyos hangvételű, ötletekre, szójátékokra épülő társadalomszatíra jelenik meg, lényegében új hangként. Az ötödik, utolsó részben kultúrelődökre hivatkozva mondja a jelennel való elégedetlenségét a költő. Mint látjuk Papp Márió könyvének vezérszólama a kallódásnak, feleslegességnek, a távlat- és cselekvéshiánynak fiatal irodalmunkra olyannyira jellemző életérzése. „ ... tele vagy a tervekkel és a tervek / terméketlenségének tudatával mert oda nem juthatsz ahol a világ készül ...” — írja a szerző Kiskáté című versében. A nagy kérdés itt is adott: a reményvesztettségben csupán a hamar- meghátrálásról, az emberileg-művészileg könnyebb föladat vállalásáról van-e szó, vagy őszintén, valóban mélyen megélt életérzésről? A választ minden esetben a konkrét művek elemzésével lehet valószínűsíteni. Papp Máriónál ez a valószínűség inkább az utóbbi irányba mutat. Igaz, sok a túlzás, sok az olyan verse is, amelyekben az elégedetlenkedést túl általánosnak __ találjuk, nem érezzük eléggé meggyőzőnek művészileg. A készen vettnek, másoktól kapottnak a hatása érzik ezeken a verseken (Azon vagyok, Utóvéd, A szavak, Idill, Utólag, Vers méltó és méltatlan dolgokról egy tegnapi ölelés alkalmával, Barbárkori kövület, A részes, A mesék fonala elszakad, A teremtés hetedik napján, Holnaputáni idill, Balassi Lengyel- országba indul), de más verseiben számos vonás mutatja a probléma meg- éltségét, a szándék őszinteségét. Meggyőzőek, sikerültek például azok a költeményei, amelyeket egy, sokszor önmagát sem kímélő, nagyon is tárgyilagosan, kívülről néző önirónia tesz vonzóvá, érdekessé. Egyszer kifordulok majd minden sarkaimból nagy leszek mint völgyben a hó és ellenálhatatlan mint korhadás a fában. (Egyszer) 181
