Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - SZEMLE - Kloss Andor: Füst Milán naplója
szemle Füst Milán naplója Füst Milán alakját még életében legendák szövevénye lengte körül. Ezekből a legendákból sok minden hárul műveire is, mindenekelőtt a viszontagságos sorsú Naplóra, amely, igaz töredékesen, a múlt évben jelent meg Pók Lajos válogatásában és szerkesztésében. A Naplót Füst Milán szinte egész életében, kora ifjúságától késő öregkoráig megmegújuló kételyek között, de a rá nagyon is jellemző konok elkötelezettséggel írta. Abban a biztos tudatban, hogy általa valami rendkívülit alkot, ami feltételezhetően nem lesz élvezetes olvasmány, de nem lesz érdektelen sem, hanem olyan, „mint a végtelen folyamatú és egyforma tenger, hogy tehát csak annak való lesz, aki egy életen át akar foglalkozni vele”. Egyre inkább kivesző típusú olvasónak szánta hát a Naplót Füst Milán; aki egy könyvet a múló évek során változatlan áhítattal olvas, egy-egy mondat után szünetet tart, megáll az olvasásban, hogy aztán asszociációk és szellemi kalandok során fedezze fel az olvasottak gondolati esztétikai gazdagságát, a megfogalmazás és a stílus finomságait. Noha ma már feltételezhetően kevesen fogják az író igényének megfelelően olvasni a Naplót, mégis, úgy tűnik, van bizonyos jogosultsága ennek az első pillanatra meghökkentőnek látszó írói igénynek Füst Milán ugyanis az olvasótól is olyan lekesültséget és belső elkötelezettséget vár az olvasáskor, mint amilyennel ő maga írt. Márpedig konokabb elkötelezettséggel egyetlen más művét sem írta; sőt ebben a vonatkozásban irodalmunkban minden bizonnyal párját ritkító alkotást hozott létre. Nagyon valószínű, hogy naplót a Füst Milánhoz hasonló elkötelezettséggel és konoksággal a 20. század irodalmában csak a tragikus sorsú Franz Kafka írt. Számtalan helyen megvallja, hogy a Napló, pontosabban a Napló folyamatos írása döntő jelentőséggel bír életében. A „napló: egyetlen menekvés” — írja egy helyen, majd évekkel később: „a napló szükségszerű valami”, vagy még pontosabban: „ez a napló: ez rögzít a léthez”, s végül egy bejegyzés 1942-ből: „az egész életem ez a napló volt”. A Napló tehát életvitelének, létének egyfajta szervező középpontja volt, nem véletlen hát, hogy az olvasótól, igaz illuzórikus módon, de mégiscsak ennek megfelelő szellemi erőfeszítést kívánt. Ö maga egyébként a Naplót legjelentősebb alkotásának, más műveivel egyenértékű, de amazoknál nagyobb személyi jelentőséggel bíró alkotásának tartotta. Pók Lajos a bevezetőben (Kísérő sorok Füst Milán naplójához) a többi között azt írja, hogy a Naplót „legközelebbi íróbarátai, Karinthy Frigyes, Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső, Nagy Zoltán igen jelentős műnek tartották (a mű szót hangsúlyozom)”. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy napló általában ritkán emelkedik lezárt, öntörvényű műalkotás rangjára. Annak ellenére, hogy írójának bevallott vagy hallgatólagos szándéka mégiscsak az, hogy a naplóként rótt sorainak műalkotás jelleget adjon. Ebből adódik különben a legtöbb napló felemás, a puszta leírás és a műalkotás igényű megformálás közötti átmeneti jellege: a gyakran magas színvonalon kidolgozott, míves részletek nem állnak össze fölényesen kerek esztétikai egésszé, s összességükben nem 179