Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 1. szám - Pósfai János: Egy percre a tenger (elbeszélés)

— Játszik velünk, nem? — lépett közelebb egy pohár itallal az agronómus.

— Nem szoktam, veletek nem — kérette magát, de a lába már mozdult.

— Most majd szoksz — kacagott Katus Vince és megindult a lépcsőn. — Hallod, Dani? Azt mondja, velünk nem szokott. Nem akar leereszkedni hozzánk.

— Nem úgy gondoltam — motyogta Félszemű Joe.

— Csak ne mosakodj öreg, nem akarsz velünk kártyázni. Nincs pénzed talán?

— Nagyon nincs — nevetett most már a félszemű is és elsimította az asztalon a térítőt, félretette a csikk-tálat, majd keverni kezdte a lapokat.

— Az alap? — kérdezte az agronómus.

— Húsz—negyven — felelte az öreg.

— Forint! — reccsent az elnök hangja. — Csak nem fillérezünk!?

— Jó, legyen forint — bólintott Félszemű Joe, mint aki kegyesen beleegyezik. Arra gondolt, majd óvatos lesz, kis szerencsével akár megduplázhatja a háromszáz forintját, hamarabb együtt lesz a zsebpénz.

— Igyál, öreg — biztatta Katus Vince, amíg sorbarakta kártyát. Nem volt jó lapja. Félszemű Joe felvette a talont, hetest mondott negyvennel.

— Mehetes — mondta az elnök.

Sima játék volt, százzal nyerte a partit.

Bemondhattad volna a negyvenszázat!

—Nem akartam — felelte az öreg. — Nem akartalak benneteket mindjárt az elején megvágni.

Nevettek. Félszemű Joe osztott. Tompa nyomást érzett a gyomorszája táján. Talán a bortól. Egy kis pálinkát, ha inna. Ha lemegy a játék iszik egy kis pálinkát. Az agronómus passzolt, Félszemű Joe elengedte. Pedig nem volt rossz a lapja. Óvatosnak kell lennie, Katus Vince vette fel a talont.

— Ez is passz — mondta.

— Tiéd a bicikli, biztatta Dani János.

Hármójuk közül Félszemű Joe örült legjobban ennek a hosszúra sikerült délutánnak. Együtt kártyázik Katusékkal, eszik, iszik velük, jól érzi magát. így van ez rendjén. Ugyanolyan tagja ő ennek a társadalomnak, mint Katus Vince, vagy Dani János. Hogy ő nem jár autóval? Hogy őt nem viszik tanácskozni a járásra, meg a megyére? A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki személyesen vesz részt az ügyek intézésében. Katus Vince őt is képviseli, meg a többieket is. Hogy néha erélyesebb, hangosabb a kelleténél? Van olyan ember, akinek kell a hangos szó, az ostor. Van, akit orrba kell verni mint a szilajökröt, hogy passzoljanak a dolgok. Tudja ő ezt, megjárta a világot.

— No mi az, öreg, elaludtál? Te indítasz!

— Van egy mehetem.

— Neked mindig meheted van.

•— Hát jó, akkor mondok egy hetest.

Visszafogottan, szépen csinált mindent. A szerencse mégis elpártolt tőle. Először egy piros negyvenszázultidurchmars vágta mellbe. Huszonnyolcat fizetett érte. Az asztal elbillent. Árral szemben úszott, nehéz tempóban. Mondott egy betlit. Terített lappal kontrázni sem mert. Simán nyerte. Aztán kétszer egymásután negyven forintot fizetett.

— Menni kéne, — kockáztatta meg halkan. •

— Hohó, még fele sem b

..........tt a hajdúknak — reccsent a Katus Vince

h

angja.

— Fáradt vagyok — rebegte Félszemű Joe.

10