Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1977 / 2. szám - TANULMÁNY - Menyhért Jenő: Egy evidencia bizonyítása

városi barangolás című könyve. Molnár Géza azért írt kevésbé sikerült szociográfiát, mert beleesett saját múltja, ifjúkora csapdájába. Emiatt viszonyítási alapja, mértéke nem a most — itt, Magyarországon — történelmileg-társadalmilag lehetséges, a vizsgált Pesterzsébetet ő nem a mai, hanem egy régebbi, az ő gyermek- és ifjúkora Magyarországának optimális lehetőségei szemszögéből nézi. Az a felszabadulás előtti magyar társadalom ugyanis már kitermelte magában azokat a feltételeket, amelyek alapján a mostani jelen akkor már mint reális jövő látható, elképzelhető, lehetséges volt. A Külvárosi barangolás pedig azzal az akkori optimummal — azaz a mostani jelennel — veti össze a jelent, s nyugtázza az akkori lehetőségek realizálódását. Eredmény: feszültsége nincs, mozgósító ereje nincs, mint szociográfia, érdektelen. Pontosabban nem szociográfia, hanem színvonalas, vonzó szubjektív fejezete a hazai munkásmozgalomnak.)

Visszatérve a szociográfiára, fenti metaforánk természetesen csak azt jelenti, hogy a szociográfia, többnyire anélkül, hogy azt effektive felvázolná, felcsillant egy célt, s indulattal ábrázolja annak jelenbeli akadályait. S éppen abból, hogy a jelen ábrázolt jelenségei közül mit jelöl meg akadályként és mit pozitívumként, lehet egyértelműen következtetni a konkrét célra.

Ám azzal, hogy a jelen minden mozzanatát e cél szemszögéből nézi, ez a cél archimedesi ponttá abszolutizálódik. Erről a pontról csak lefelé, visszafelé lehet tekinteni — tovább, előre nem. Ezzel a szociográfia — ellentétben az irodalommal — megmerevíti a történelmet, kimerevítve abszolutizálja benne az adott társadalmi gyakorlat célja által meghatározott korszakot. Konkrét cél birtokában, célszerűségük szempontjából vizsgálja a társadalom tényeit, azaz a mindennapi tudat t'eleologiz- musával. Világképe így statikus lesz, a történelem örök, önmagát állandóan meghaladó mozgását mind két konkrét pont közötti, a jelenből az attól következő konkrét jövőig tartó — célszerű, tól-ig jellegű, véges folyamatot ábrázolja. Azaz a jövő, mint viszonyítási pont, csak egyetlen célt szolgál: a jelenre való visszatekintést, a jelen „utólagos” megértését. A szociográfia egyetlen funkciója tehát az, hogy az embereket partikularitásukból kiszakítsa, beléptesse a jelenbe, átéreztesse velük az adott gyakorlat keretei között kínálkozó legjobb megvalósulási lehetőségeket, s mozgósítsa őket a lehetőségek valóra váltása érdekében.

Sem ábrázolása tárgyában, sem érvényességi körében, sem mondanivalójában nem lép ki tehát az adott társadalom gyakorlatából, megismerési lehetőségeiben nem haladja, nem haladhatja meg a mindennapi tudatot. És alapvetően nem azért, hogy az állásfoglalásában rejlő mondanivalót — ilyen és ilyen légy, hogy elérhesd ezt és ezt a célt — az olvasó felfoghassa, hanem azért, mert a valóságnak a kor számára jelenségként adott tényeit ábrázolta (azon a szinten, ahogy a mindennapok során e tényeket „a tudomány mai állása szerint” felfogjuk), s így a mögötte rejlő lényegi világhoz vezető úton is csak a mindennapi tudat számára adott határig juthat el. Alkalmazott műfaj tehát; nem megismerő, hanem gyakorlati funkciója van. Tudatosít, mozgósít, nevel, interpellál, kontrollál.

Az irodalom — bár benne látszólag éppúgy a tapasztalati világ jelenik meg — nem a konkrét jelenségek szintjén ragadja meg a valóságot. A fikció révén létrejövő regényvilágot ugyan az író már éppúgy a mindennapi tükrözés módján vizsgálja, elemzi, értelmezi, azaz ábrázolja, mint ahogy a szociográfus teszi azt a jelenségek világával. Csakhogy a fikcióban megjelenő világ a mindennapi jelenségvilághoz képest már lényeg. Az író ugyanis, mint bárki más, „magánemberként” — műveltségétől, a kor tudományos eredményeinek ismeretétől, tudatossági fokának szintjétől, fogékonyságától és nem utolsó sorban szerencséjétől függően — a maga mindennapi tudatával (tudatosan, vagy egyszerűen csak élve mindennapi életét) megismeri a mindennapi valóságot, képességei legjobb szintjén értelmezi, felfedi összefüggéseit, s a maga emberi mivoltában, a társadalmi tudatosság számára adott fokán állást is foglal vele szemben. Ezzel tulajdonképpen onnan indul, ahová művében a szociográfus eljut, de ezután kezd csak műve írásához, objekti válj a az általa felismert vagy felismerni vélt lényegi világot: a mindennapi világban adott, de ott megtévesztő módon

155