Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - Zalán Tibor: Holdért ugató sátán (vers)
Ne fázz! Nem fázunk. Forró huzat csap át rajtunk, halott favágók tüzet szítja. Harapnivalónk a hajnal. Síkos utakon térünk két testibe, két jövőbe és majd két poriadásba vissza. ZALÁN TIBOR Holdért ugató sátán Ma újra végig kell menned azon a tájon. Éjiszaka, mikor a tenger csapkolódása ismerősebb szívednek, miint egykori kiáltásaid társakért, észreveszed: itt már minden apró zaj megrémíszt. Befogad-e még a vidék? Menj mezítláb, mint a tékozló Krisztusok, lépj Szépen-Szóló, csak bátran. Lábad még térdig füröszthetiík asszonyosan hajlongó füvek oly nagy alázattal, hogy fölzokogsz. Hallgass, itt kihallgatnak, itt még nagyobb árvaságra ítéltetik, ki magáról tud csak szólani. A tóhoz indulj, hol még menedéket kaphatsz. A víz szeretőid hínárhaját ringatja, szólítod őket, nevén mindegyiket, s lám nagy, derengő halottakat suhogtat köréd az éj. Nem félsz, a halál néked olcsó megoldás lenne. Hidegséged az ő dermesztő idegenségük, a fölcsigázott étvágyú, szikrázó húsú asszonyok csak tested forróságából marhattak éhes körmük alá. Te kívül maradtál minden örömeden, örömöket nemtörődömséggel semmibe szóró. Tudom már, miért jöttél el megint. Büszke vagyok, hogy te leszel a gyilkosom. Így lesz tiéd az elveszített éden. Az a Káin leszel, aki önmaga bünhődéseként fosztja meg magát a szeretet lehetőségétől. Már gyermekágyamba mellém lopóztál, már akkor ellopkodtad idegen tájakra láztól borzongó álmaimat. Arcod szakasztott az enyém, de vonásaidtól megrémülök. Vonásaid vonásaimban hűen tükröződök, de szemed jégbarlangjától iszonyodom.
