Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Gyurkovics Tibor gyermekversei elé

menő meg a kismenő) egy „kapufatámogató” a nagymenő Derbynek szurkolt a hízelgésig, az pedig „jutalmul”, távoztában „lekevert neki egy nagy frászt”, s ezzel helyreállt a kizökkent világrend. A címadó Uveggolyótörténetben a köny- nyelműen elcserélgetett „napbolygó” végül Évánál tűnt fel, s az eredeti tulajdonos meglepetésre most már mindent megadott érte, bár tudta: Éva (kifosztja.

A hős kínos kérdéseket tesz fel a felnőtteknek: „Dédelgetik-e egymást?” Vagy csak házat raknak, moziba járnak, ennyi az egész? A szomorkás iróniába hajló felnőttbírálatban is cinkosa Gyurkovics saját gyermekalakjainak (Nem akarok • \ jelnőni). De a kórházlátogató, a gyermeket az ablakon át „kukláló” felnőtteket a humor gyengeségével tudja sajnáltaim: „...na, szép kis apa, még ő fog itt nekem bőgni... szerette volna biztatni, hogy ne hagyja el magát... ” A Szőrkirály kocsmafüstben tanyázik, „a folyami medvék bölcsességével’^-söeezik. Mikor azonban Rita a vízben kapálódzott, a Szőrkirály széttolta iaz embereket, fejest ugrott, „átfogta Rita testét, maga mellé vette, mint egy-kutyát”. Aztán visz- szatért a korsó sörhöz és a hosszú szipkához. „És leült a sarokba. Király volt.” Ilyen arcokat mutat föl Gyurkovics, megforgatva őket az üveggolyó, a napgolyó különös fénytöréseiben. Meg Zsókát, aki mellé senki sem akar ülni, míg hegedűjével „párássá” nem muzsikálja a szemüket (Hegedű az osztályban). Ebben a Gyuikovics-könyVben is érzékeny hangulatteremtő funkciójia van a természeti kísérőzenének. Erős, fájdalmas vagy biztató lírai előrejelzések ezék (szinkron-zenék vagy utójátékok). Nincs bennük semmi érzelgős festészet, nem a külső leírás a cél hanem a lélekállapot szedzmográfiája, viharzások és rezzenések vetítése. Egy ilyen expozíciós mozzanat Gyurkovicsnak oldalnyi leírás helyett elég: „A felhők haragosan futottak, hajszoltan.” Az alkony! áhítat, a várakozás pillanata: „Kicsit sötétedett, de az idő fénye még tartotta magát, mint egy koszorú.” Drámai feszültség a várakozás minden új mondatában: „A vasúti síneket nézte a gyerek, de nem rázkódott a levegő.” Az Üveggolyó-történetek az emberi bizalom megható példáit is sorjáztatják. Jenő két-ballábas labdarúgó, saját lábában fölbukik, az ellenfél meg besétál a kapuba. És a csapatkapitány visszahívja, mert talán nem is a nyerés számít, mert túl a focin: Jenővel akar játszani (Rád nem lehet számítani).

Harmadik gyermekprózája a Kiskutya — nagykutya. Bizonyára több mint regény terjedelmű állatmese, állatregény, gyermekregény. Nehéz lenne szétszá- lazni benne a „kutyáit” és az emberit, a meseit és valót, a természetrajzot és az érzelmek színjátékát. A leegyszerűsített képlett szerint talán leginkább a „barátság természetrajza” lenne a sajátos gyurkovicsi kutyatörténet. Elemien természetes és meseiem bájos a történet minden fordulata, kis- és nagyjelenete. Mindén a mottó igazolásául -szolgál, túl minden kutyaságon: „Megismerni és szereli egy másik lényt, ebben áll minden bölcsesség veleje, gyökere, forrása” — az ajánlás pedig (Kutyabarátaimnak) egyszeriben visszahozza a történetet az emberi színtérre anélkül, hogy valamit is eltávolítana a kutyáitól, és ebben áll a meseregény titka. A’ nem-mese-ez szemlélet fölényesen könnyed varázslatában. Barátság, szerelem, féltékenység, harag és rendíthetetlen békülés érzelmi fázisain, kiutyaszolgálat és kóiboiríkiutyaság stációin át soksíkú, többlépcsős jelentések sejtenek. A könyv azonban nem példázatgyűjtemény, sokkal inkáhb elbűvölő ábrázolás: kétlábúak, szoknyások és lánykutyák, kis és nagy kutyaemberek boldogságtörténete. A zárójelenet dialógusa a „kutyalényégről” folyik, s a ritmikus „de nem ez a lényeg” után barátsággal távozik a két kutyahős a kalandok megérdemelt színhelyéről. „A kutya tappantyúi a sziget meleg földjébe vájtak” — tele a szöveg ilyen tappantyú-féle nyelvi anyaggal. A gyermeknyelvit, a zsar574