Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Fábri Anna: Weöres Sándor: Psyché
Fátyolozás, tükörkép, azonosság („eggy-azon”) — olyan szavak, amelyek mindegyre felbukkannak. Fsydhé írásaiban, minthogy költészete csakúgy, mint egész élete szakadatlan küzdelem a látszat, a konvenciók etikettje ellen, eleinte bak- fisesetfenséggel és brutalitással, később az elhiviaitottság és külonibségérzés biztos tudatával, a'fizikai tökéletesség fölényével, majd pedig a tapasztaltság bölcs keserűségével és önkorlátozó szabadságával: „Nem kell mulattatni és mulatni, Magam mézül kalácsra kenni, Vágy, féltés, párpaj tárgya lenni, Magam, s mások vérét folyatni, Illusoris képem mutatni S reális képem skartba tenni, Látszó formám beczézve, túrva Testem, lelkem nékik csak kurva.” Toldy fiktív bírálatában és jegyzeteiben (amelyeket az 1971-es keltezésű tanulmány ismertet) első pillanatban a gondosság, a figyelem, a versekkel való közvetlen foglalkozás tűnik fel. Ám csakhamar előbukkan a voluntarista műitész szigorú arca is. Tóldy ugyan megérti, sőt talán át is érzi Fsydhé verseinek személyes fontosságát (nem fellegjáiró, sőt a maga tárgyszerű, száraz módján nem is humortalan ember), de éppen e személyességet utasítja el, mint méltatlant és haszontalant. Az általános és eszményített 'iránytól való eltérés zavarja leginkább Psyché költészetében: a honleány! érzelmek hiánya, a nyelvhasználat régiessége, a közönséges, felháborítóan életsZagú 'témaválasztás és feldolgozásmód. Az élet és irodalom éppúgy kettéválik Toldy szemléletében, mint Ungvárnémetiében, ha nem iá azőffos megfontolások eredményeképpen: „Nem, a költészetben nem kell hazudni, nem is szabad. Hanem a reálist az ideálissal harmóniába rendezni.” Ehhez az elvontságában oly sokféleképpen is értelmezhető tételhez konkrét tanácsot is fűz: „Könyörögve kérem, genialitását domesticálja-, és én leszek legboldogabb olvasója.” Magyarán, konformizmusra inti Plsychét, s a törvényre, a templomra, az ál- ladalomra hivatkozik, amelyekkel való szembeszegülést lehetetlennek és értel- metlennek találja. Toldy levelét olvasva Psyché költészetének megítélését kell megítélnünk. Képzelt költészetről és képzelt bírálatról van szó, a vélemény azonban, amelyre szinte előírásszerűén jutnunk kell nagyon is valóságos. Mert Toldy költött bírálata éppúgy, mint a mai olvasó ízlésének minduntalan csintalan szavakkal, képekkel és leírásokkal való fricskázása, annak az írói célnak az eszköze, amely az olvasót (s a benne megbúvó Ítészt) toleranciára akarja inteni. Hiszen Psyché költői igazsága, az életművéből sugárzó erkölcsi bátorság, a szinte aggályos igényességet sejtető formai tisztaság révén szinte versről versre meggyőzőbben tárul fel. A kimondhatatlan szavak (az egyetlen valóban durvát ezek közül Psyché széphalmi mestere, Kazinczy is használta), a költőietlen epizódok szerves részei ennek az életműnek, s Psyché emberi-poétái magatartásának éppoly fontos megnyilvánulásai, mint például az elfogulatlanság, vagy előítéletmentesség. Psyché Achátz által felidézett kedvenc mondása — „Fogadj el olyannak, amilyen vagyok, mert ha bármi mást vársz tőlem, folyton csalódnod kell bennem” — alapján úgy tetszhet, hogy Weörest apologetikus szándék vezérli. Ám ezt az esetleges látszatot minduntalan meghazudtolja Psyché egyre gyakrabban megszólaló öniróniája, Sok esetben olyan személytelen kíméletlenséggel pillant magára, amely lehetetlenné teszi az önmentegetés bármi formáját is. Bölcsességét sejtető malidéval ábrázolja saját pillangóröptű testét-természetét, „domesticálatlan” lényét. Soha nem azonosul élete látványos és kellemetességekkel kecsegtető szerepeivel, s ha bármikor is sort kerít ezek eljátszására, azonnyomban arra törekszik, hogy 568
