Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Fábri Anna: Weöres Sándor: Psyché
A láziadás, a tiltakozás gőgje irat tehát minden, szót, indokol minden gesztust, amély á nyers leleplezésre, az „illetlen” raffinéria nélküli vétkezésre, a látszat ködfelhőinek eloszlatására alkalmas. Nem szabad többet kifejezni, mint ami bennük van, mégha ezt el is várják tőlünk — ez a fokozatosan ikijegecesedő tanulsága Psyohé költészetének. A látszatok, előítéletek és etikettek elleni harc saját legbensőbb érzelmeit sem kímélő elszánt katonájának, Psychének élete (hiába határolta el magát verseiben a pátosztól és zengezetektől) példázattá is válhatna. Ám ezen a ponton Weöres újból Robin pajtást játszik. Ügy tesz, mintha múlófélben lenne a varázslat, elszaladt volna a rá kiszabott idő, s újra át kellene 'engedni a terepet a józan hétköznapoknak. A defenzívát Achátz Márton „tanulmánya” (1871) indítja meg. Szerinte a valaha oly szabad szellemű és felvilágosult Max öregkori, elvakult féltékenységében balesetet mímelve megölte Psydhét. A közvetlen kiváltó ok egy nevetséges és ostoba félreértés volt, üres látszat. Szegény Psyohé, aki úgy hitte, hogy a Concrétumokban és a Natúréban, látszatok és hamis káprázatok ellenében élt — éppen ez utóbbiaktól lelte halálát. Psyohé (sorsának kegyetlen (ám Adhátz által fel nem ismert) iróniájú lezár(ul)ása nem tesZi heroikussá a költőnő figuráját. Ellenkezőleg, a mindennapok szintjére szállítja le az előbbi magaslatokból. Azt hiheti az olvasó, hogy most már mindent tud, hiszen teljes képet kapott Psychéről (s hozzá egy furcsa, elnagyoltan aprólékosat Weöresről), de hirtelen szembetalálja magát az 1971-es keltezésű pályaképpel. És ékkor újra kételkedni kezd. Lehet, hogy ez utóbbi józanságához kell igazodnia, amely a halál okaként a baleset lehetőségét sem zárja ki? Ebben az esetben nem marad semmiféle jogosultsága az eddigiek során félállított tetszetős párhuzamoknak: hiszen hinni igazságukban annyi lenne, mint a látszat csalafinta csapdájába belesétálni. Mi látszat és mi való tehát? Teljes biztonsággal ki tudja szétválasztani? Psydhé történetei (legyenek bár versekben, tanulmányokban vagy memoárokban megfogalmazva) úgy egyesítik magukban a kettőt (miközben éppen róluk beszélnek) mint a varázslatok: titokzatosan, tünékenyen és másolhatatlanul. Félő, hogy bármely profán vállalkozás, amely elemzésükre készül, csak egybe lehet biztos: a mű, a Psyché-könyv létezésében. Minden többi esetleg éppúgy kitalálásnak bizonyul, mint Psydhé élete és életműve. (Magvető, 1972) FÁBRI ANNA Illetlen vétkezésünk. E tánczban körbe forgunk, S tsupán azért mosolgunk Mert sírni elfeledtünk.” 569 „Járunk a társaságban, Suhogtatunk ruhákat. De mindig eggy a kártyt Nyakig ki-öltözötten És illendően mívelljük másik énjét, lelke másik alkalmilag szerephez nem jutott részét is leleplezze. Toalettjeinek időnként előforduló részletes felelevenítései nem valamely öntetszelgő páváskodás utólagos megnyilvánulásai: a szerep (kosztüm) és a játszó (viselő) személy egységének megbomlására figyelmeztetnek. „Lotus pompában olyan lehettem, mint Mennyből az Angyal. S az ő dühödése káromlás vala meny- nyei lételem ellen, a míg ő piszkos szürke gödörben fetreng.” Soha, egy pillanatra sem akarja a díszléték, kosztümök pompájával a ki- vótelezettség köreibe emelni önmagát, de jól látja a színpadias látszat-létezés zsarnok mivoltát.:
