Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Fábri Anna: Weöres Sándor: Psyché

vosságot segítséget szmieg pietás igyekezettel vivő Freifrau von Zedlitz mélyen átérzi a nyomorúságot és kiszolgáltatottságot. Ez a kegyessé és patriarchális leereszkedéssé stilizált (Adhátz Márton) szociális érzékenység valójában nélkülöz mindenfajta fennköltséget. Hiszen a legközvetlenebb gyakorlatból, P. személyes sorsából fakad. Egy véletlen felismerésből vagy ráérzésből, amely azonban a törvényszerűség felfedezésének bizonyult, még akkor is, .ha -szó szerint, tézisként soha meg nem fogalmazódott. Psyc-hé életének és költészetének fordulópontjául bízvást tekinthetjük (a róla írt 1971-es keltezésű tanulmány szerint is) az Epis- tolia enmenmaigamhoz c. vers által megénekelt eseményt: P.._ titkos szülését, amely a gyermek megölésével végződik. Ám ugyancsak ilyen jelentősége van a Ius ultima noctis c. versnek is, amelyet látszólag semmi egyéb nem fűz az Epis- tolához, mint ia sorrendiség. Mégis egy közös szereplő révén szorosan kapcsolódik hozzá. Annak révén, aki úgy akasztat betyárokat, „mint gondos asszony kamrába fürtöt”, s akinek Námesztó melletti vadászházikójában P. megszüli sohamégnemlátotit gyermekét s aki ott neki:

„ ... susogó hangon parantsola:

— Segítek rajtad, hogy ne légyen rossz híred,

Se a Famíliának. Károdon okulj,

Ezen-túl óvd magad.”

Nem furcsa és nem megdöbbentő-e, hogy a Iuis ultímae noctdsiban gondos aisz- szonyhoz hasonlított gróf Tursó Ferenc, Psyahé onfclija, asszonyként vesz részt a titkos szülés körüli munkában:

„Nem is tudtam, Ferencz bátyám is itt vala,

Künnt vága gyoltsot és forrála patak vizet,

A hatalmas Fő-ispán, a bitófák ura”

A .borzalmak, az emberi kínok és szenvedések iránti közöny, a törvényesített hatalommal együtt járó szinte szenvtelen kíméletlenség jellemzi Psydhé onkliját: innen a gondos asszonyhoz hasonlító kép, és innen a szakszerű sagédfcezés ia bábái munkálatokban. Pontosan, gyorsan és véglegesem akar valamit elintézni. A rokoni buzgalom kezdetben még megható is lehetne, de csakhamar világossá válik, hogy nem személynek és főleg nem a lelki szenvedésnek szól. Gróf Tursó számára praktikus megoldás a csecsemőgyilkosság, csakúgy, mint a betyárakasztás. Ezen a ponton találkozik a két vers. A kívülről ábrázolt jelenet a fürtökben lógó betyárokkal és — bamba lánykával, aki értetlenül szemléli őket:

„Míg meg nem íjett Karvaly rohamtül Sok száz setét szárny Felhőzste-bé.

Ekkor szájából Ujját ki-kapva,

S bábját ölelve,

Futott haza”.

és a szubjektív, a pontosságra és hitelességre agigályogan ügyelő, önkínzó vallomás:

„Eggy vén czigán Kulesz Vivé a zsákot. Benne matska nyivátskolás.

Kíséré eggy bolond vihogó asszony tseléd.

Tiltás daczára ágyambul ki-szálhia én Biczegtem utánnok, a gyász menetben a harmadik.”

A találkozás tehát az óriási különbségek, sőt ellentétek ellenére is megtörténik Gróf Tursó közvetítésével. (Az ellentétek közül a legmélyebb és legművészLbb

565