Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Kuntár Lajos: Pável Ágoston diákévei
BERTALAN LAJOS Bartha-tárlat Grazban Képletesen szólva kerülő úton jutott el Bairtha László a szomszédba. Előbb járt Olaszországban és Franciaországban, ez utóbbi ország számos városában volt kiállítása (Párizsban és Marseilleben például), s csoportos tárlatok révén Brüsz- szeülben és Belgrádiban, Rómában és Londoniban vagy éppen Sao Paolóban is előbb látták képeit, mint a stájer székvárosban. Ezúttal viszont nemcsak az előtte járt jóhir, hanem a szerencsés véletlen is csatlakozott kiállításához: az 1976. évi Grazi Magyar Kiultúrhét rendezvényeit ugyanabban a teremiben nyitották meg, ahol a Bartha-festmények is sorakoztak. így a faként kulturális és művészeti jellegű magyar bemutatkozás nagyon stílszerűen éppen vele, képeinek látványával indult. Ez az indítás azért is bizonyult szerencsésnek, mert már másnap (a vasárnapi nagy példányszámú lapokban) egyöntetű elismerés hangját ütötték meg a művészeti értékekben és kísérléteikben gazdag város műbírálói. A legnépszerűbb stájer lap hazánkról mint a mesterművészet országáról ír Ungarn: Meisterkunst címmel — természetesen a Bartha festmények méltatása keretében. A negyedmilliós Graz kiultúrházában kiállított 32 Bartha-mű közül 19 olajfestmény, 13 pedig .gouache, időrendiben az 1968 és 1975 között készült munkák hű és átfogó tükörképe. Igaz, hogy e hét éves periódus első három esztendejéből mindössze három olajkép, a hazai kiállításokról jól ismert, művészettörténeti értékelésekben is számontartott téli 'balatoni képek (Befagyott Balaton, 1968. Jeges Balaton 1968.), valamint a Harc az angyallal került a grazi bemutatóra. A következő éveket — 1975-ig — évi 4—5 festménnyel, az 1975-ös valóban nagyon gazdlag termést 13 művel, főként az Erdély-sorozathoz tartozó gouach-képekkel szemléltette. A művész egyik legjobb ismerője, műveinek értő mélítatója, elemzője, Horváth György művészettörténész e tárlattól és képeitől függetlenül (a Művészet egy későbbi számában) é*ppen azt f ejtegette, hogy 1968-ig kialakult és megerősödött az a formai-színbeli, s ezekkel együtt tartalmi-hangulati változás Bartha alkotásaiban, ami új lehetőségeket, elsősorban rendszerteremtési lehetőségeket hozott. Aki ismeri az előző, javarészt a hatvanas évek első felére jellemző festmények világát, tartalmi és formai jegyeit, valóban egyetérthet e megállapítással. Akár a Pályaudvar kékes alaptónusán végigfutó sötétbarna vonalrajz valóságra utaló szerkezeti szerepét, akár az ajkai iparvidék ihlette többi festmény hangulati és képszerkesztési elemeit hasonlítjuk a hetvenes évek első felének Bartha képeihez, világosan felismerhető a jelzett korszakváltás. Anélkül természetesen — s ez Bartha művészetének egyik kulcsa vagy ha úgy tetszik egyik vonzó jellegzetessége —, hogy az előző korszak formai gazdagodásáról le kellene mondania. A Meteora, vagy .az Erdély-sonozat színvilága például, bármennyire más, mégis szerves folytatása az előzőknek. A színskála ugyan gazdagabb, árnyaltabb, a színtömbök, sávok, csókok alkalmazása ötletesdbb, a színek hangulata (melegebb vagy éppen hidegebb összhatás keltése) önállóbb érvényességű, 545
