Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Kuntár Lajos: Pável Ágoston diákévei

táist bemutató első kiállításáról. S még kevésbé arról a művésziről, akinek munkássága végső soron a múzeum mennyiségre is legnagyobb törzsanyagát alkotja. Dési Huber Istvánnénak férjéről 'szóló könyve (1964), laz első nagy gyűjteményes kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (1965), az írásaiból szerkesztett forráskiadványok (Oelmacher Annáé 1959-lben és Tímár Árpádé 1974-ben), a Szemtől szentbe sorozat forráságényű Dési Huiber, portréja (Horváth György kötete 1976-ban), a sok-sok 'további tanulmány még távolról sem merítette ki az anyag-adta lehetőségeket. S ez nemcsak művészettörténeti téma, hanem

Dési Huber István: Vízimalom a Szamoson

nindenkit érint, aki a marxista—leninista esztétikai gondolkodás hazai történetével foglalkozik. Hiszen Dési Huiber nemzetközileg is a kevesek közé tartozik, akik 'alkotóként, alkotód problémáikból, így vállalt felelősségükből kiindulva szóban is rendszerezték, kifejtették goradolaitáikat, a marxista gondolkodás rendszerét alkalmazva a képzőművészetre: a mexikói Siqueiros a prakapifalista viszonyok között, az olasz Guttuso a második világháború utáni kapitalista Európában mutathatnak még fel olyan írásanya'got, amely koncepcionálisan a Dési Hubaréhez mérhető lehetne. Hiszen itt a oapmiap után küzdő, alkotó művész szemszögéből elemződik minden, ami fontos, a hagyomány és újítás viszonya, az eredetiség és a minőség mércéje, a művész és az agitátor azonossága és különbözősége, a művész korhoz kötődésének állandó tanulsága. Dési Huiber írásait ugyanolyan növekvő .szenvedéllyel olvassa az ember, ahogyan képeit, rajzait nézi, ahogyan Negyedik rendjétől a Tömeg-variánsokon’, a Vasmunkáson és a Földmunkáson, a Töprengőn át a Viharmadarakig, a Budakeszi vörös kéményig,

534