Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - DOKUMENTUM - Kiss Tamás: Egy készülődő nemzedék Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Takáts Gyula leveleiből
A levelezés egy debreceni havi folyóirat, a Tiszántúli Figyelő fiatal írógárdájának szélesítése érdekében indul el 1934-ben. Az a fél évtized ez, amikor a Szegedi Fiatalok kilépnek, Budapesten csoportosul az Apolló köre, Erdélyben megjelenik a Hitel, a pécsiek is mozgolódnak, s ha elszórtan, elszigetelten is, a húszas nemzedék keresi a helyét. Mikor egy év után a Figyelő lefelé tendál, Weöres küld szelet a debreceniek vitorlájába Csöngéről. Ö fogalmazza meg a célt, s amellett vállalkozik a munkatársi gárda toborzására is. Ezt írja 1935 májusában: „Nem gondolod: meg kéne már egyszer a nemzedékünk lapját alapítani, itt az ideje; nem? Az ilyen szórványos tömörüléseket, mint a Ti Figyelőtök, összefogni, eggyé. Mit gondolsz menne az ilyesmi: a »Harmadik nemzedék« szépirodalmi orgánuma... ? Vájjon, eléggé fejlettek vagyunk-e már ahhoz, hogy létezésünk egy lapnak is létjogosultságot adna. írj erről, mi a véleményed. Az ősszel esetleg belevágok egy nemzedék-lap alapításába!” Hat hét múlva találkoztunk Budapesten, összeírtuk a nemzedék javának lajstromát, de addig nem jutottunk, hogy a neves írók jó részét megkérdezzük, mert ősszel a Tiszántúli Figyelő is megszűnt. Nemsokára kitűnt, hogy mily nehéz ebben a mi nemzedékünkben gondolkozni, hogy a húszévesek csoportosulásának jellege mennyire rögzíthetetlen. Ezt az Üj magyar költők antológiája második kötetének visszhangja is éreztette Elé a nemzedékünkből való Makkai László írt bevezető tanulmányt, amelyben azt vázolja fel, hogy kopik a magyar lírából a szenvedélyes közéletiség nemzedékről nemzedékre. A harmadik nemzedékről szólva nem kritikus, aki „halálos líráról” beszél, s olyan is, aki vonakodik a Nyugat első két nemzedéke után harmadiknak beilleszteni. Pedig az önállóság igényével jelentkezik már. De nem az a fontos, hogy mit hoztak, hanem inkább: mit felejtettek. Mi az elkülönülésük jegye? Amit ezek a fiatalok alkatuk, szerepük szerint hozhattak, nem elég. Halász Gábor — éppen az antológia kapcsán — állapítja meg a Nyugatban, hogy ez a sivár korra nem-mel felelő, sötéten látó líra egy teljes vértezettel, nagy fel- készültséggel itt álló nemzedék hangja. „Csapatban járnak — írja — rosszul érzik magukat a világban, számkivetettnek a társadalomban. . .” .Jékely Zoltánról szól, elsőként, mikor a jelleg tüneteit elemzi, „ez az új költői eszmény az ö természetének felel meg legjobban”. Halász „ráérzése” csalhatatlan: a kor félelmeit, az idegek túlérzékeny borzongásait, a vizionáirius rémlátásokat szélsőségeiben, oly nyelvi erővel senki sem fejezte úgy ki, mint Jékely. Első verseskönyve nagy esemény a fiatal magyar lírában, valósággal egy új közérzet máguskönyve. Halász viszont nem veszi észre Weöresben azt az artisztikumot, „ami megbotránkoztatni is tud újságával”. Lapalji megjegyzésben a szerkesztőség — maga Babits — figyelmeztet „kivételes tehetségére, amely még meglepetéseket hozhat”. Nemsokára ő vallja meg, talán a nemzedék szándékát is kifejezve, a hiánytalan kifejezés szépségének esztétikáját. Gondoljunk a csipkelődő, itt-ott vitriolos Harmadik nemzedék című versére, irodalmi epigrammáira, s páratlan esszé-vallomására, A vers születésére. Szólnak ezek a levelek belső műhelydolgokról, bepillantást engednek a kor irodalmi viszonyaiba éppúgy, mint íróik lelkivilágába, közérzetébe. Régi kívánalomnak engedve válogattam őket, hogy egy tükröcske legyen a mai fiatalok előtt arról a nemzedékről, amely mégiscsak volt, szeizmográfként jelezte a közelgő világháborút, amelybe útja belékanyarult, olyan sorssal is megpecsételve, mint a Radnóti Miklósé. A levelek sorszámai a teljes levelezés sorrendjét követik, utalni kívánva a válogatás mértékére is. 46
