Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - MŰELEMZÉS - Laczkó András: "Ballada a szekeresről"

élményköre beim, az érzékelésből, nem a látványból eired, 'hanem az észlelésből, a tudat-ismeretwilágából, az Idő, a múlandóság érzetéből. Intellektuális élményből; a magyar irodalom történetének alapos, mélyrehatóié ismerete alapján (ekkoriban írta A magyar irodalom című [1973] esszékötet egyes részeit). „Én nem tudók elképzelni olyan magas hőfokú intellektuális költeményt, amely valami élmény nélkül született volta. Maga az intellektuális élmény is élmény”

— mondta a költő egy interjúban (Kortárs, 1975/9. 1499.). S eme azért kell különös hangsúlyt helyezni, mert a Ballada a szekeresről gondolatiságának megértése igényli az olvasótól az inspiráló háttér ismeretét.

Annál is inkább, mart Simon utolsó — Rapszódia az időről című (1975) — kötetében megváltozott vensfcömyezetlban szerepel a ballada, ami egyfelől az empíriát tagadó, másrészről pedig a tapasztalat és a poézis kontroverziája miatt érdekes (lásd Lesencevölgyi tél és A téli égbolt csillagaira). Miért? Nézzük meg újra a Ballada a szekeresről első szakaszát; a tény Janus Pannonius menekülése és halála. Elfogadja ezt a költő? A verskezdő szó szerint legszívesebben változtatott volna rajta. S ha már a tény ilyen, akkor legalább utólag, gondolatban ad elégtételt azzal, hogy dicsőségre utajló birtokos szókapcsolattal fejezi ki a hajdani poéta nagyságát. A halál és a halhatatlanság — sub specie aeternitatás

— ellen tmond ását persze nem oldhatta fel, ehelyett egységüket, ebben az esetben kölcsönösségüket hangsúlyozza. „Banmadhapan eltemették” — szomorú tény: a halál —, „Pannónia díszét, Jánuszt” — a múlandóság feloldódik az örökös hírnévben.

A verskömyezatből ismételten ki kell emelni a szekér-motívumot. A szállító eszköz — mint utaltam rá —■ sajátos jelentéstartalommal van jelén Simán lírájában. Az utolsó versekben a tér vonatkozásában a távolságot, a messzire futó és hazatérő kerekeket jeleníti; -az idő tekintetében pedig a múlást, a percek és évek tovartűnését, s ugyanakkor valamiféle állandóságot, circulus vitio- sust, a keréken ülő változatlanságát. A Száz iramló nyári sor az utóbbit, az Egy régi kmmplisszekéren egyik strófája az előbbit tanúsítja:

Mezőnkről a krumpli lassan elfogy.

Kutya ugat, érzem, mind harap.

Megy a szekér, s elfekszem, mivelhogy fejbevág a hold, az ingalap.

A motívum időtartalma a balladában több ennél. Nemcsak azért, mert öt évszázadnyi periódust kell egybefognia (hiszen e terminuson belül az előrehaladás, a csomópontokhoz kötött múlandóság észrevehető). A Ballada a szekeresről-ben az idő és az időmérés másodlagossá, szóra alig érdemes tényezőivé tett. Természetes, hogy ezáltal az út, az irányultság s a haladás fontossága megnőtt. 3 különösen abban a relációban, amikor a hová kérdés a földről az égre mutat. Az „Illés szekerén” .üllő költőelőd képe s a leírt útkereszteződés újalbb jelentésréteget mutat; a kocsiban levő úrrá tehet az idő múlandóságán. Ügy, hogy kozmikussá és időtlenné válik somsa'. Simon balladájának e része összecseng Adiy Illés szekerén című (1908) kötete nyitóversének harmadik szakiaszávail Az előd is sorsról szólt; a költőkéről:

Ég s Föld között, bús-hazátlanul Hajtja őket a Sors szele.

Gonosz, hűvös szépségek felé Száguld az Illés szekere.

516