Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei
utcáin” az emberek nyájasabbak, „'beengedik őket, 'hogy örömet hirdessenek, vetnek is nekik pár fillért, ki mennyit tud1”. Ám az egész elbeszélést, noha szép vallomása a szegények összetartásának és annak is, hogy az egyszerűbb emberek hívebben őrzik a nemes eszményeket mégis a reménytelenség teszi kilátástalanná és szomorúvá. „Arca sötét mint az éj” — mondja Kosztolányi a szere- csen királyról, s ez a sötét, kietlen kép más írásaiban is kísért. „Ez a szegény asszony, aki két napja nem evett, s lakás méülkül tébolyog a városban, egy kerítésre dőlve zokog — írja a Furcsa dolgokéban 1931-ben. — Száraz, égető, izzó zokogása az ugatáshoz hasonlít. Ki hallotta a szegények ugató zokogását?” Az 1932-ben írt Ákombákomdk egyikében pedig ironikusan így fakad ki: „Az ember nem bír lépést tartani az olcsósággal.” A reménytelennek látszó gazdasági helyzet nemcsak ilyen közvetett humanista állásfoglalásokra késztette. 1928 és 1932 között írt tárcáiban, sőt, verseiben néha a társadalombírálat is megnyilatkozik, nem közvetlenül, gyújtó egyértelműséggel, mint József Attilánál, hanem ironikus formában. Megsemmisítőén gúnyos képet rajzol a „közéleti kitűnőség”-röl, aki még a kávéházban is hivatalos leveleit diktáljál, s ugyanezt a témát versben is megírja: Évente elmegy tíz-húsz temetésre s harminc bankettre. Részvétlevelet üdvözlősürgönyt diktál gyorsírásba kisasszonyának vagy a diktafonba. A gazdasági válság ’őt se hagyja közönyösen’. Sopánkodik miatta. Közben meghízik és fölös kilóit Mairienbadban adja le nyaranként, oly összegért, melyből1 megélne könnyen néhány család egy évig... Míg azonban a tárcában megelégszik az ironikus leleplezésével, a vers végén teljesen elhatárolja magát a „közéleti kitűnőségtől”, sőt, úgy érzi, eljárt fölötte az idő, megérett a pusztulásra: Lelketlen arca földszínű. Megérett a földre már. Nem értem, mire vártok? A földbe véle. Temessétek el. Ugyanebbe a vonulatba tartozik például az 1930-ban írt Szegényeik, vagy az egy évvel későbbi Nagy jelentőségű nyilatkozatok., melynek konklúziója szerint gaz emberiség — szegény — visszazuhan betegpámájára. Nézi, hogy gennyed a teste, hogy lángol a háza”. A szegénység és mincsrteienség megújuló látványa még szkeptikusabbá teszi a politika haszna iránt. Ismét visszatér kedvelt gondolatához, hogy a politikai pártok fölöslegesek és a kibontakozás útját állják. „Alapítottam egy új egyesületet, egy új pártot, egy új szövetkezetét, mélynek én vagyok az elnöke, igazgatója, titkára, egyetlen tagja és szolgája — írja Körképében —. Mióta így rendezkedtem be, békében élek a világgal, s az egyesület, a párt, a szövetkezet virágzik. Mindenkinek .ajánlom, hogy cselekedjék hasonlóképpen: ez a módszer legkevésbé költséges és leginkább célravezető.” Érzékeli .azt äs, hogy az író és az modlalom válaszúira került. „A válság tagadhatatlan — írja —. Bizonyos, hogy sokan ráuntak a betűre, nem érik be az élet bűvös tükrözésével, a szépség öncélú tündöklésével —- azzal, ami irodalom volt az ógörög korban 496
