Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei
RÓNAY LÁSZLÓ Kosztolányi Ady-pamfletje és következményei Amikor 1929 nyarán A Toll felkéri Kosztolányit, mondjon véleményt Ady Endre költészetéről, úgy érezte, elérkezett a pillanat, hogy ebben a vonatkozásban is rendet tegyen magában, itt is szakítson mindazzal, amit hazugságnak érzett. A Meztelenül vagy az Alakok a szépírói pálya fordulójának dokumentumai, az Adyról írtakban a Nyugat-mozgalom, egyik kiemelkedő tagja igyekszik elvágni azokat a szálakat, melyek a múlthoz kötötték. Az alkalom kitűnő: tíz éve volt halott már Ady Endre, kultusza azonban egyre nőtt. E kultusz azonban sok hordalékot is tartalmazott, 'hiszen nevét zászlajukra tűzték olyanok is, akiknek semmi közük nem volt örökségéhez. Az Édes Annaban Vízy és Vízyné egyik vitájában olvassuk: „A Movisztemé hallgasson. Az csak sopánkodni tud. ,Jaj de sajnállak, édesem, hogy mindig ilyen lányokkal vesződöl, várj, majd én küldök neked egyet.’ Két éve hiteget így. Annak csak a színházakon jár az esze. A főpróbákon. Meg az Ady-matinékon.” S valóban: az üresfejű, léha Moviszter- nék is a magukénak hitték Ady Endrét. Divatba jött, matinékon szavalták verseit költőjelöltek és dilettánsok, visszaéltek hazafias gondolataival a jobboldaliak, a megnyugtató, teljességre törekvő irodalomtörténeti értékelés pedig egyre késett. „Az új magyar értelmiség bús, tragikus, nacionalista költőt termelt Ady- ból” — írja Bölöni György, s valóban: Makkai Sándor 1927-ben megjelent Magyar fa sorsa című könyve ezt a tragikus hőst emelte szinte mitikus magaslatira, Sík Sándor tanulmánya pedig (Gárdonyi—Ady—Prohászka, 1929.) elismerve költői értékeit, emberi kisszerűségét hangsúlyozza újra és újra. Közben rengeteg kisebb-naigyobb tanulmány jelent meg róla: irodalmi mozgalmak tekintették őt ősüknek, többek között az ekkortájt nemzedékké szerveződő népi írók egy része is (akiket Kosztolányi meglehetősen ironikusan szemlélt), de a zászlajukat bontogató fajvédők is, akikre az Ady-<revízió után zaklatott idegállapotában papírra vetett jegyzetei között céloz is („Európa hű fia vagyak, tehát mind leszármazásomnál, mind műveltségemnél fogva, talán azért vagyok rajongója az igazi magyarságnak, mely a nyelvben él és a szellemiben, s ellensége annak a konok, kis, sötét vidékiességnek, annak a szűkmarkút?] bugaci faj védelemnek, mely ezt a dicső országot össze alkarja szorítani néhány atyám- bátyám családra, s az irodalmat a kosták, ispánok, megyei jegyzők és tehenek életének tanulmányozására. — Ezt a kurzus idején is hirdettem.”). És persze, tagadhatatlanul, őrizte magában lazt a tövist is, melyet Ady emlékezetes kritikája szúrt belé, s amely laz évék során egyre 'gennyesebb, lobo- sab'b lett. Már 1908-ban réges-jrégi írásában megfogalmazta Johnsonnak Shakes- peare-ről írott könyvét olvasva, hogy „a nagy írók lassanként mind megtalálják a magúik ellenségeit. Az ellenségek pedig egész életükön át ebből élnek. Nevük ikerfogalom lesz az írókkal, lalkik őket is magukkal ragadják a halhatatlan483
