Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld

„csak nem engedi, Juliska néni, hogy azt a csóró lányt vegye el a fia. Kapna ötveníholidosat ds”. Igein ám, de énmékem ölegem volt ezekből a nagygazdákból már akkor, amikor náluk szolgáltam. Az atyaistenibe! A szegény ember senki volt nekik. Én kettőt ismerek. Becsületesét meg gazembert. A szegénységről nem teliét az ember, a gazemberségről tehet. Aztán az évek bizonyították, hiálba vettem volna él ötvenholdas lányt, nem lettünk volna ilyen szépen.

— Csak hát a kezdet! Még lakodJalmumk sem volt. Se zenész, se ruha abban az időben. Bénzválság, csere-bere világ ... Na az esküvői ruha valahogyan mégis meglett. Az evangélikus lelkész — élő ember, bizonyíthatná —, szeretett volna kijárni a hívőkhöz a (tanyavilágba, ha lett volna lova. No, volt nékem, de erről külön kell beszélni.

— Itthagytak az oroszok a tanyában — cserébe az enyémeként — egy kis Hoki-lovat. Így hívták, floki ló. Vádlóként fogták valahol, dé betömi igazából sosem tudták. Rúgott, harapott, mint a veszett. Akkora volt csak, minit egy kis őz. Értettem a lóhoz, erről mégis azt hittem előbb, hogy csikó. Nézem a fogát, ó, hiszen nem gyönge csikó ez. Lehet vagy három éves. Leszoktattam a rúgásról, a harapásról is, jó kis hátaslovam lett az nekem. Vele jártam vadászni. Amíg az állatorvos 3 nyulat lőtt egész nap, én a Hokival egy körben 10—12-tőt is fogtam. Elláttam a faluit vaddal. Be -tudom bizonyítani Vak Jóska barátom, a kocsmárossal. Ö teknővel fogta a fácánt, én meg lóhátról vadász- gattam. Vettem a szánkó rakoncáját, fölültem a lóra, és amikor közelibe értem a nyúlnak, elcsaptam. A floki is nagyon szeretett vadászná. Cikázva, teljes vágtában követte a nyulat a szántáson. Volt úgy, hogy három métert repültem róla. Csak arra kellett vigyáznom, hogy mire ő föltápászkodik, én is talpon legyek, mert ha meg nem fogom; világgá megy. Előifordult, hogy egy egész hétig is kergettem az érben, ki 15 kilométerre a hódosa pusztáig, mire mások segítségével sikerült elfognom. Beszorítottuk valamelyik tanyába, úgy.

— Na, született ennek a Hokinak egy csikaja az utána való évben. Ezt a csikót cseréltem én el az evangélikus pap kinőtt ruhájáért. Költött a fekete ruha, nősülni -akartam. Ideadta érte, meg egy pár bilgerihez való bőrt is hozzá. Így lett esküvői ruhám. Igaz, felemás volt, mert a pantallót a tászteletes úr többet használta, mint a kabátot. Később, amikor a földdel vergődve valami sikerült, és azt mondta anyám, hogy betyár szerencsém van, így válaszoltam; Ne is haragudjon, Mama, — egyem a lelkét —, hiszen tudja, hogy az evangélikus pap ruhájában esküdtem. Rajtam az áldás.

— Na, nem ment az azért olyan könnyen. A feleségem-, kis falusi lány, értette ugyan a paraszti munkát, de hát mi volt az? Egy-két hold földet megkapáltak, aztán lehetett pihenni a következő munkáig. Nem volt olyan hajmás az élete, mint ami azután következett. Harmincegy hold földet fogtunk felesbe, tanyával. De nem volt ám hozzá semmink a létő világon, csak a rajtunkvaló. Na, nekem volt két pár cipőm. Fogtam az egyiket, elvittem a suszterhoz. Már ne haragudjon, Józsi bátyám, az isten áldja meg, nincsen kenyérvágó késünk. Aztán egy kalapács, de még egy harapófogó sincs. Vegye meg tőlem ezt a pár cipőt, hogy valami fölszerelést vásároljak, amivel a tanyára kimehetünk. Adott érte 200 forintot, amiből ezt, azt -bevásároltunk. A kenyérvágó kés máig megvan. Eltettem emlékbe. Az esküvői vacsora után befogtam a Hokit egy kocsiba, anyám .tett egy fazékba olyan két liternyi pörköltet, egy fél kenyeret, pár ki- lányi szalonnát meg egy fél köcsög zsírt. Az anyósoméknál egy rossz ágyat, asztalt meg egy szekrényt raktunk fel, és kimentünk a feles tanyára. Hát az volt aztán egy tanya! Valami kikapós özvegyasszony fogta ki felesbe, add a

443