Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld

— öten voltunk testvéreik, apám elég fiatalon elment — önkezével vetett véget az életének, —, halála után 22 hold földön 'gazdálkodtunk. Megélhettünk volna 'belőle szépen, mégis úgy hozta a sors, hogy hét évig másnak a kezerliába voltam. Nyáron, télen. A gazda jóban volt a tanítóval, elintézte, hogy első osztályos koromtól iskola mellé járjak. Miire lehúztam a hét évet, megutáltam a mezőgazdasági munkát. Azt mondtam, ibármi leszek inkább, de paraszt nem. Mert így ment ez 1931-től 37—38-ig, amikor kezdődtek a bevonulások.

— Aki akkor látott engem, azt hihette, belőlem ugyan ember nem lesz. Kis termetű gyerek voltam, agyankínzott. A két nagy vödör, amiben cipeltem az eleséget az 'állatoknak, kivérezte a bokámat. Akkor még nem volt bolhairtó, de bolha .annál több a parasztnál. Kisebesedett a hasam a marásuktól. Hogy menekülhessünk előlük, lyukat vágtunk a szalmakazalba a béíressel, és anyaszült meztelenül belehúzódtunk éjszakára. Itt próbáltuk eltölteni azt az egy-két órai pihenőt, ami erre jutott a napból, ha engedték volna a szúnyogok. De a hajnal már újra a keresztek tövében talált azzal a rengeteg jószággal. A parasztnak kevés volt a tallója, 4—5 (kataszteri holdon nyüzsgött az .a 60—70 liba, 40—50 süldő, anyakocák... Volt olyan is, hogy engem-, a pici gyereket, föl akart falni az a vad anyakoca. Tátott szájjal, ordítva rohant félém, bizony menekülnöm kellett, hogy ép bőrrel megússzam.

—■ Na, ezek után (határoztam el, ha föloseperedek, nem leszek paraszt. Jöttek aztán a nehéz idők. Két bátyám katona lett. Amikor ők bevonultak, hazamentem. A kis gazdaságot nekem kellett vezetni. Édesanyám nem ment férjhez, kinek kellett volna öt gyéreikkel? De kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a férjhezmenésen járassa az eszét.

— Mát volt mit tenni, mégis a parasztéletet folytattam. Azt hiszem, nem is rosszul. Vannak itt még emberek, akik elmondhatnák, akkora voltam a négy meglett ló mögött, hogy ki sem látszattam a barázdából. Csak csodálkoztak a dűlőn, honnan az a nagy hang, amikor ember meg sehol. Nagyon (kemény sors nehezedett ránk. Nekünk valahogy nem volt kegyelem. Állandóan csak két lóval tudtam dolgozni, mert a másik kettőt mindegyre bevonultatták. Mások, a tehetősebbek él tudták intézni, hogy az ő lovaik otthon maradjanak, de miránk ugyancsak ránk járt a rúd. Amikor a két csákót betanítottam, hogy attól kezdve négy lóval szánthassak, újra (kihozta a kézbesítő a papírt a lőbevonultatásról. Keservesen ment a munka, belefáradtam alaposan.

— Mondom az anyámnak, nem bánom, akármi lesz, ha a bátyáim hazajönnék, itthagyom a földet. Nagyon-nagyon nehéz volt anyámat rávenni, hogy valamit addig ás tanuljak, végül csak ráállt. Akkor meg azt nem tudtam, hol találok sofőriskolát. Egyik ismerősöm aztán kisegített, Gerendási Szabó Sándornál. (ki is tanultam a gépkocsivezetést. Akkor még olyan ritka volt a sofőr, mint a fehér holló. A vizsgát szülői beleegyezéssel, mert 17 éves kölök voltam, 1944. január 15-én tettem le. Személy- és teherautóra, 400 pengőért, egy jó lónak az áráért, örültem nagyon, nem leszek paraszt, nem leszek paraszt!

— Aztán mi lett? Elérkezett az átalakulás, bejöttek a szovjet csapatok, hát mát csináljak? Az anyámat nem hagyhattam, újra csak megfogtam az éke szarvát. Aztán visszább-visszább a tervektől, mire 1947. október 4-én megesküid- tünk, a feleségemmel, azt mondtam, nem érdekes. Földben a pénz, csak (ki kell bányászni, gyerünk. Ekkorra az is kiderült, hogy a két bátyám meghalt a fronton.

— Anyám nem nézte jó szemmel, hogy vagyontalan lányt veszek él. Előbb kitagadással fenyegetett, aztán öngyilkos akart lenni. A fél falu oda járt hozzá;

442