Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld
FARKAS IMRE FÖLD Rendes időben földbe került a búza i. Nézzük meg előbb a házat! Érdemes. Olyanra terveztette a gazda, hogy ne legyen nála különb .az utcában. Nincs is. Ma még nincs. Már az alapja figyelmeztet, nem bokorlakó madárka rakott ide fészket, hanem konok, büszke holló. Ott kezdődik a padlója, ahol a környező parasztházaiknak az ablaka. Akkora pincét mélyesztettek alája, hogy jó, ha egy közönséges háznak a kéménye kilátna belőle. Színtiszta téglából készültek a falak. A tetőn üvegként cseng a kétszer égetett horgas cserép, kettő a kémény rajta. A rozsdamentes, ónozott esőcsatorna fáradásig futhat, mire körüljárja a három szobát, az üveges verandát, a konyhát, az éléskamrát meg a magtároló helyiséget. Olykor hat bá- doesárkány okádja az esővizet, hólevet, gyönyörűségére a ház körül pompázó sudár, fiatal ezsütfenyőknek. Kedvelheti a gazda a pirosat, mert nemcsak a tető, a házfal, a kovácsolt kerítés és a nagy vaskapu színe emlékeztet vérre, húsra vagy a hevesi dinnye belére, a magas istálló, a tágas csűr és a hosszú disznóól környezetében büszkélkedő Zsiguli színe is korallpiros. No hiszen nyugodtan sütkérezhet ezen az augusztusi vasárnapon ott az a rangos kocsi, erődben sem érezhetné magát nagyobb 'biztonságban. Körül az épületek, az utca felől meg súlyos betonkerítés védi. Elődjeinek, a Moszkvicsnak majd a Volgának sem .esett itt baja. Most meg különben is a délutáni szunyái ás ideje van. A hűvös .akoliban vagy harminc kisebb-nagyobb disznó, anyakoca, fiíaskoea, süldő, hízónakvaló szuszog nyugalmasan. A ZETOR a gépszínben pihen, csak a karámban látni gyönyörűséges mozgolódást. Három fényes szőrű csákó viháncol ott, szúrja a bőrüket az abrak. Menjünk be! A leeresztett zsaluk mögött Vári Ferenc, ^gy gyengén fejlett kamasznál alig különb testalkatú, őszes ember vár reánk. Ám acéldrótból acélmagra sodrották ezt a vékony dongájú parasztot, s hogy amit megfog, el nem ereszti, két embernek is ‘bőven elég, hatalmas tenyerei bizonyítják. A felesége már délelőtt ibehűtötte a söröket. Nemhogy kérni tőle, mondani sem kellett ezt Rózsinak. Amennyire törhetetlen az ura, ő meg annyira pontos, engedelmes, előrelátó és — szótlan. Csak a szeme, óriás ibolyaszeme szól, helyesel vagy tiltakozik, de néha olyan erővel, hogy szinte hallani lehet. — Meggy ónnál nekem, Ferenc? — kérdeztem délelőtt. Éppen végzett a virágöntözéssel. Nedvesen, minden színét kibontva csillogott a félholdnyi őszirózsa. Leállította a szivattyút. Zuhogott ránk az ázott föld szaga. Az esőztető fejek sugarai, mint a szomorúfüzek ágai, hajlottak, múltak. — Nyugodtaibb lélekkel az istennek se. * — Valójában én mindig a gépek barátja voltam. Szeretem persze a jószágot is. Már az apám idejében lovas emberek voltunk. De már akkor az foglalkoztatott, hogy eljön egyszer a gépek korszaka. Hogy miért, dióhéjban elmondom. 441
