Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai János: Visszapillantó tükör

A sorompónál — ahol Urbán Ernő állt egykor és szemrevételezte a falut — elágaznak a sínpárok, jelezvén az Ipar jelenlétét. Mindjárt a vasút után egy másik lakótelep, sorakozó emeletes házakkal, üde-zöld ligetekkel. Neve háncs még ennek a telepnek, úgy mondják, hogy a „szénsavasok házai”. Jobb felől is ú;1 utcasorok, az 1965-ös árvíz után épült falúrész. Két év .alatt 209 új ház épült s jelenleg a nagyközségben félezernél több a lakások száma.

Urban Ernő helyzetképében a „Máiból pénzel a község?” című fejezet olyan adatokat tartalmaz, .amelyekkel nem tud mit kezdeni a mai krónikás. A község 157? katasztrálás hold szántóterületéből 1317 fcatasztrális holdon egyénileg gazdálkodtak. Négyszáz tehenet, 1300 disznót tartottak nyilván. A búza átlagtermése 9—10 mázsa között mozgott. A tanácselnök a , bevételek” közt első helyen azt a cirka 600 ezer forintot említette, ami az „adóból folyt be”, Búzából 1293 mázsát, kukoricából 292 mázsát {azért ilyen keveset, mert a középparasz- tok disznót adtak le helyette), tojásból 2475 kilogrammot adták a beszolgáltatásba. A fő bevételi forrást nem az egyéni gazdaságokban, még csak nem is a 260 hoüdias Petőfiben lelték meg a répcelakiiiak, hanem a helybeli üzemekben. A már említett sajtgyárban és a SERNEVÁL-ban. .Az áUatforgaimi vállalat a járásiban együttvéve alig vásárolhatott fel több hízott sertést, mint itt. A sajtgyárból viszonylag olcsón jutottak savóhoz, .ami aztán „fújta” az állatokat., Az egyéni gazdák és .a tsz-tagok családjaiban majd mindenütt akadt olyan kereső, aki a sajtgyárban, vagy a SERNEVAliban kapta a havi ffixet.

És mi tartja ma el a falut?

Első helyen .a Szénsavtermelő Vállalatot említik, ahol a dolgozók évi jövedelme meghaladja a harmineezret. Ezt követi a Nagymező Tsz, amelyben súrolja a szénsavasokét. A sorban az állami gazdaság, a sajtgyár, majd az ÁFÉSZ következik. A kereső lakosság — több száz környékbelivel — ezeken a munkahelyeken osztozkodik ma. Ha volna munkaerőirányító a faluban, jócskán akadna, dolga. De miután nincs, a maga útján bonyolódnak a dolgok. Répcelakon nem kis gonddal vigyázni kell a munkaerőre! Mert régi igazság: az is baj, ha van, az is, ha nincs. Már mint munkaalkalom. A jobban fizető, köny- nyebb munkát ígérő munkahely csábít...

*

Az ötvenötös riport szereplői — egy-(két kivételtől eltekintve — ma is itt élnek. A körzeti .áruház vezetője Sopronba került, egy ottani nuhaüzletnek a vezetője most. V. K. fölakasztotta magát, a többiek — ki meggömbölyödve, ki fehér hajjal, redősebb homlokkal — itt van és emlékezik. Van aki beletüzesedve, az élményt ma is hordozón lelkesedik, van aki átkozódik és fogadkozik, hogy újságíró előtt nem nyitja ki a száját. (Lám, a helyzetjelentés nem volt hatástalan!) Sorra látogatom őket, új szereplőkkel ismerkedem, akik ma írják Répcelak történetét.

K.-ékhoz indulok, náluk lobogott legszenvedélyesebben a párbeszéd1 az íróval hajdanán. A falu legmódosabb középpanaszt-családja volt ez .akkoriban. így folyt az akkor harminc esztendős legény és a nála valamivel fiatalabb lányi, valamint az író között a párbeszéd:

„— A falujukkal, Répcelakkal ismerkedek. Ügy is mint író, s úgy is mint képviselő. A faluba viszont a maguk családja is beletartozik.

Mire Sári, jól megnézve, kihívó kis mosollyal a száján:

— A sajtgyárban járt-e? — kérdezi.

434