Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai János: Visszapillantó tükör

— Igen. De csak. egy beszélgetés erejéig.

— Vagyis visszamegy... Gondoltam. Terített asztal: hús, ibor, sütemény várja majd, a táskájába sajtot dugnak, mikor aztán jól megvendégelték., nem azt hiszi el, amit lát, hanem azt, amit mások mondanak.

— Amire maga gondol, hogy a lányok fizetése aránylag kevés, azt úgyis tudom.

— Kevés? No hiszen! Aki odajár, az mind kisasszony! Az mind 7 meg 800 forintokat hord haza. Van is staférungjuk a lelfceímnék, 10 meg 20 ezer forintos. A szekrényüket is csaknem szétfeszíti... Nem úgy mint nékem, aki a szemükben csak sáros lábú pógárlány vagyok.

— Panaszkodik?

— Nem! Csak élni is utálok!

— Ügy igaz, ahogy a húgom mondja! — kiált föl dühösen, méregbe lovaivá magát Ottó. — Mer’ mink négyen, uram, annyit melózunk, hogy sok! De kire? Kire.. .?! Az adó meg a leadás mindent fölemészt'...”

Sárit keresem, mondják, hogy a tsz-irodán megtalálom: anyagkönyvelő. Asszonynevén mutatkozik be. Az irodában sokan vannak, indítványozom, mem- jünk át a párttitkár szobájába. Amikor magunkra maradiunk, megmondom jövetelem célját.

— Nem járulok hozzá — csattan a hangja. — Nem egyezek bele, hogy rólam akár egy sort is írjon.

— De miért?

— Mert nem!

Kemény és határozott.

— Sajnálom, hogy'Urlbán Ernő nem éL már —enyhül valamicskét. — Mert akkor személyesen néki mondhatnám' meg a magamét.

— Miért? Nem volt igaz, amit írt?

— De, igaz volt.

— Hát alkfcor?

— Nem úgy volt igaz, ahogyan írta. Olyan szavakat 'használt és mondatott velünk, amit mi soha nem mondtunk.

— Maga akkor nagyon bátor volt — próbálom más oldalról megközelíteni.

— Kaptam én levelet a világ miniden tájáról. Volt, aki magasztalt, volt, aki marasztalt. Még olyan is akadt, aki azt írta, hogy a nép képviseletében mondtam én meg akkor a magamét.

— No látja. Hát ezért keresem most meg én is.

— Csakhogy ón nem mondok semmit magának!

Negyedóra múlva mégis együtt mentünk el a lakásukra, ő invitált meg. Vendégük is volt, egy apát-plébános, az édesapja barátja. Sári terített: téliszalámit, zöldpaprikát rakott iaz asztalra, Szürkebarátot bontott, s amikor megtudta', hogy a Jaffát nem nagyon kedvelem, átment a másik szobába', s valami különlegesen finom szörpöt hozott. Azt mondta, csehszlovákiai ismerősétől kapta.

Csöndesen beszélgettünk.

Édesanyjuk azóta meghalt. Apjuk átlépte a nyoicvamkettediket. ötvenkilencben (belépték ők is a tsz-be, s megható volt, amikor János bácsi ezt mondta:

— Ha a feleségem meg nem hal, én még most is ott lennék az állatok mellett. Igen szerettem ott.

Ottó — nem volt otthon — rokkantsági nyugdíjat kap. ötvenkét éves, a szíve miatt nem dolgozhat. Ezemégyszáz forint a nyugdíja. Édesapjuké 680 forint. Sári havi fizetése 2200 és 1 hold háztáji földet kap. A férje az állami

435