Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - Várhelyi József: A példa nem megoldható
lógnak. Nagyokat szívnak az orrukon, 'kezük fejével, ingük elejével törlik homlokukat. A bicebóca elrúgja a laíbdlát, a dudori visszapasiszol ja. Lassan megy a gyülekezés. A tanító néni türelmét vesző. Kijön az osztályból, hogy megnézze, mi van. Nem látom őt, csak a hangját hallom. Olyan harag ez, amely mellen ragad, felemel, lesújt, megráz és föleszméTtet. Ez elől a hang elől nem lehet kitérni, erre a haragra nem lehet nem odafigyelni. Gondolom, a gazdája nem ma ült katedrára. A dudoiri homlokú megorrontja a vészt. A labdát villámgyorsan, a trikója alá gömbölyíti, és ártatlan képpel iszkol a sor végére. Késő. — Teneked külön kell könyörögni, hogy ... — Tanító néni kérem, nem, hallottam... — -Mit nem hallattál? Talán a füledben volt a labda? Nem is akartál jönni, láttam! Erre már nincs érv. A lányok kárörvendőem kacarásznak, a fiúk lesunyják a fejüket. A második osztály bevonul a tanterembe. Csend llesz az udvarom. A folyó felől nedves fű és víz illata érkezik. Odaát az áta-bota kerítésen túl görbe öregasszony rezzegeti a tyúkokat. Délceg kakas röppen a mohos kertlábra. Csattogtat, kukorít, lepattan a földre, s díszlépésben megindul az elhagyott fotípályán. Páncélos1, erős lábai úgy viszik, hogy hersen a föveny. Valami húz a tanterem felé. Az ajtaja, nyitva van. Bent csönd. — Írd fel ezeket a számokat: hat, kettő, 'kilenc! Figyelek. — Csinálj belőlük olyan nagy számot, amilyent csak lehet! Csend. No, lássuk csak — fogódzóm a könnyűnek látszó fejtörőbe — itt szorozni ke®. Hatszor kettő tizenkettő, kilencszer tizenkettő... na, várjunk csak, az kilencven, meg... igen... igen... Jó. Száznyolc. — Kilencszázhlatvanfcettő. Mintha a dudori hangja lenne. Vagy talán inkább a kapusé. — Helyes? Ilohó, kapkodok magamban', aztán eköstdkedek. Na, jól kicseleztek engem. Persze, kilenc, hat, kettő. Így kell ezt. — Most a legkisebb számot! — A telelő rajt van a labdán: — Kétszázhatvankilenc. Magamban tapsolok a ragyogó védésnek, de a tanító néni ravaszul csavart kédést ereszt meg. — Mi az oka iannak, hogy a számok értéke megváltozott? Tényleg, mi is? Gondolom, odabenn is ez a kérdés nehezedik a lelkekre, mert hosszú a csönd és egyre kínosabb. — Nos? Csend. — Mi az oka .annak, hogy a kettesből például egyszer százas lesz, másszor meg egyes? Némaság. — Ki tudja? 426
