Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - Várhelyi József: A példa nem megoldható
Hallgatás. A .tanító néni hangja csak egy árnyalatnyit emelkedik, de valósággal galléron ragad. — No, lám! Itt a tanév vége, és ti egyre butábbak lesztek. Mi ütött belétek? Bezzeg, ha fociból kellene feleim, azt mind ötösre tudnátok! Mert csak az vian! A Fradi, a balkötő, meg iá helycseré«... — Tanító néni, én már tudom! — süvölt közbe valaki. Biztos a gombtalan. — Halljiam! — Azért, mert a számok helycserés... mert a számok helyét felcseréltük, megváltoztattuk. Megkönnyebbült lábcsoszogás. A tanító néni hangja is megenyhül. — No, csakhogy! Eredj a helyedre. Karcsi, gyere a táblához! Kap... köp... köp... Aztán feszült csend. — Egy vontató, harminc liter benzint1 fogyaszt. Tizennégy napig... Az épülő új iskola felől egy asszony vág át az utcán. Harminc év körüli lehet. Fakó kendője alól seszínű haj kumkorodik a homlokára, a nyakán üveggyöngyök, szinehagyott szoknyája, ütemesen lenig. Amikor a bözelemibe ér, veszem észre, hogy döccenve jár. A jobb lábán ormótlan, torz cipő. Egres színű szemével keresztülnéz rajtam, a vontató italozóira villantja sárga lángját, — Rohadjatok meg... rohadjatok meg — motyogja, előrenyúló állkapcsából úgy meredeznek ritka fogai mint a ragadozó halaké. Lemegyek a folyóhoz. Olyan a víz mint a sörösüveg. Sötétzöld és fényes. Fenn a betomhídon tehenies székér ballag, odébb két bagaria színű félmeztelen lurkó gajdolva dobol a hasán, aztán a híd széléről nagy ívben belepisilnek a vízbe. A pillér lábánál vihogó bőrű gyereksereg lubickol, hujjogató nevetéslük hol elhal, hol kibomlik a vízre hajló füzek ágai között. Távolabb, a parti bokrok hamvaszöld függönye előtt két kisasszonyforma óvatoskodik a térdig érő sodrásban. Formás fenekük úgy iimbolyog a csüláimos víz fölött mint két tarka lampion. Nekivágok felfelé a vízparton, vissza az iskola felé. Amikor úgy gondolom, hogy egy magasságiban ltehetek vele, átváltok a 'hosszú szálú réten. Zsemle színű eb szegődik mellém, (barátságosan tüsszög. Melegbarna szeme csupa jóindulat, kicsit mórikálja magát, játszani szeretne. Gallyat hajítok neki, rohan, hogy Visszahozza. A magas fűből nem lát ki, hát négy lábbal hányja magát az ég félé. Ruganyosán huppan vissza a földre és lelkendezve vakikantgat. Kipp ... kopp ... kipp . . . kopp .. . harminc litert fogyaszt... rohadjatok meg... rohadjatok meg... tanító néni, kérem, a példa nem megoldható... Hirtelen rossz kedvem lesz elzavarom a kutyát. A meddő gyümölcsös alatt járok, amikor a tanterem felől felvijjog a csatakiáltás: — Focisok, ideee! Már robog is a csapat. Kigyúlt arccal, lobogó lélekkel' legelői a kis bicebóca. 427
