Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Új nemzedék a romániai magyar irodalomban
zulásaival is, és ilyen körülmények között kellett elgondolkodnia a hatalom és az erkölcs, a manipulációs politikai gyakorlat és a személyiség integritását oltalmazó helytállás ellentétein, ezeknek az ellentéteknek a feloldási lehetőségein. A ..Forrás” drámái morális igényességből, az emberi lelkiismeret kényszeréből, az állásfoglalás vágyából születtek. Hiteles szavakkal jellemzi őket Páll Árpád, a romániai magyar dráma ismert és értő kritikusa: „A legbiztatóbbnak történelmi témájú drámáink megújulásában azt érzem, hogy a drámaírók egymáshoz hasonlító vagy egymástól elütő módon, hagyományosabb vagy kevésbé hagyományos formában, életünk, eszmélésünk, emberi és kommunista lelkiismeretünk legdöntőbb kérdéseire keresik a választ. Kérdéseket tesznek fel, és megválaszolják őket, vagy ha a lehetőségeikből, erejükből többre nem futja, újra kérdeznek, hogy az eddigi feleleteket az élet tükrében újra ellenőrizzék. Ez a magatartás, ez a viszonyulás tűnik a legreménykeltőbbnek, ez ad okot a bizakodásra, hogy drámairodalmunk, mely hosszú ideig a legcsenevészebb hajtásnak számított, behozza a lemaradást”. Mint mondottuk, a modern romániai magyar dráma másik változatát az abszurd játék és komédia képviseli. Ezt a változatot Páskándi Géza darabjaiban szemlélhetjük: a Pygmalion és Galatea (1968), A sor (1968), A bosszúálló, a kapus, avagy: kérjük a lábat letörölni (1970) és a többi abszurd komédia Mrozekre utaló módon, halandzsa-szövegek segítségével, olykor „fekete humorral” mutatja be az emberi kiszolgáltatottságot, a magányos ember képtelenül elszigetelt helyzetét. A darabok írója azonban nem éri be ennyivel, arra is rá akar mutatni, hogy ez a kiszolgáltatottság és elszigetelődés nem az ember végzete, inkább csak körülményeinek eredménye, s ezért érdemes küzdeni ellenük. A nyugati abszurd dráma (Beckett, Ionesco) sorsértelmezésével szemben Páskándi ahhoz a „közép-európai” abszurdhoz (Mrozek, Havel, Örkény) csatlakozik, amely konkrét körülményekből vezeti le az ábrázolt kudarcokat, képtelenségeket, s amely éppen ezért a változtatás, a küzdelem, a humanizáció lehetőségét is feltételezi. A „FORRÁS” MAI HELYZETE ÉS LEHETŐSÉGEI A „Forrás” könyvsorozata alig több mint tíz esztendő alatt átformálta a romániai magyar irodalom arculatát. Üj tehetségeket indított útnak, a szemlélet, a kifejezés, a forma új lehetőségeit kezdeményezte. A fiataloknak kitüntetett szerep jutott az irodalom életében, s kialakult olyan kritikusi koncepció is, amely a romániai magyar irodalom felszabadulás óta eltelt közel három évtizedét lényegében a ,,Forrás”-generáció eredményein méri, ezekhez az eredményekhez igazítja ítéleteit. Kántor Lajos és Láng Gusztáv 1971-ben kiadott irodalomtörténeti ösz- szefoglalására: a Romániai magyar irodalom, 1945—1970 című könyvre gondolok. Való igaz, hogy a „Forrás” szerzői alkotják ma a romániai magyar irodalom teljesítményben és jelentőségben egyik legsúlyosabb csoportját, s hogy nemcsak ők tanultak az idősebbektől, hanem az ő fellépésük, vállalkozásaik is hatottak az idősebb generáció íróira. A „Forrás” jelentkezése „alvó energiákat” szabadított fel nemcsak a fiatalokban, hanem az egész nemzetiségi irodalomban; nem utolsósorban ez jelenti legnagyobb érdemét. Az alig több mint tíz esztendő tehát egy új korszakot hozott. Hol lassabban, hol gyorsabb ütemben vezette nyilvánosság elé az új tehetségeket. Eleinte évi három-öt kötet, később, a hatvanas évek közepén évi hét-nyolc kötet hagyta el a nyomdát, sőt volt esztendő, az 1969-es, midőn egyetlen év alatt tizenhat fiatal költő és író kapott nyilvánosságot a sorozat szerzői között. A megjelenő művek 361
