Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Új nemzedék a romániai magyar irodalomban

mindvégig az irodalmi élet eseményeinek számítottak, sőt a viták kereszttűzében álltak. A kritikai élet időről időre kérdőjeleket rakott valamely mű megjelenése után, sőt nemegyszer kétségbe vonta magának a sorozatnak létjogosultságát is. Bajor Andor, a sorozat hosszú időn át szerkesztője, már 1968-ban így panaszkodott: „Míg egyik kötet a kritika osztatlan elismerését váltja ki, a másik csak fanyalgást, esetleg a megjelenés jogosultságának a megkérdőjelezését is. Elsietett lenne hát egyik vagy másik kötet kiadása? Vagy éppen ellenkezőleg: elkésett? Hiszen egyikben az érettség jeleit véljük felfedezni, a másikban még a tehetség nyomait, az »oroszlánkörmöket« keresgéljük; kezdő írók sorozata, melyben néha a kezdő, de néha bizony az író fogalma nyer bizonyos fokig kérdő hangsúlyokat.”

Valóban, úgy tetszik, hogy a könyvsorozat időnként kevésbé felkészült írókat, szerényebb képességű toliforgatókat is a nyilvánosság elé engedett. A tagadhatatlanul tehetséges költők és prózaírók egész sora mellett néhány gyengébb tehetségű fiatalt is bemutatott; különösen az 1967—1970-es időszakban, midőn vagy harmincöt ifjú írót jelentetett meg négy év leforgása alatt. Ekkor már általánossá vált az a vélemény, hogy a sorozat elveszítette korábbi jelentőségét, hogy a szerkesztés devalvációra szorul. Veress Dániel már arról beszélt, hogy a fiatal írók sorozata s maga az írói utánpótlás ügye sajátos infláció áldozata lett, hogy az elhibázott kiadói gyakorlat elsietett szerzőavatásokkal „embersorsokat, egyéni életpályákat terelt a folyamatos tehetség- és képességbizonyítást követelő élet- és álompusztító írói hivatás felé.” A „Forrás”-nemzedék kritikusai, közöttük Láng Gusztáv, tiltakoztak ugyan az elsietett ítélet, a gyors elmarasztalás ellen, ám azt ők is elismerték, hogy a fiatalok sorozata felhígult, s hogy a szigorúbb válogatás és meggondoltabb íróavatás meggyőzőbben igazolná a sorozat jelentőségét, használna a valóban tehetséges aspiránsok ügyének is.

Ilyen körülmények között került sor 1971-ben a sorozat átalakítására, Maj- tényi Erik, Lászlóffy Aladár és Veress Zoltán személyében új szerkesztő bizottság kinevezésére, majd később új szerkesztőség alakítására, amelynek munkáját jelenleg Majtényi Erik és Csíki László végzi el. A „Forrás” azóta szigorúbban válogat, s csupán néhány fiatalt engedett a nyilvánosság elé: Dehel Gábor, Oláh István, Ferenc S. István, Kincses Elemér, Bogdán László első könyveit. Sokan úgy gondolják, hogy a „Forrás” elapadóban van, mások az írói utánpótlás ügyének újólagos megoldását sürgetik. Az ő nézeteiket és aggodalmaikat foglalja ösz- sze Kántor Lajos, midőn a fiatal, kezdő írók műveivel való kiadói és kritikai foglalkozás jelentőségére figyelmeztet. „Az utánpótlásról gondoskodás nemcsak a labdarúgásban fontos. Jaj annak az irodalomnak — és jaj annak az irodalmi nemzedéknek —, amely önmagával méri magát, s nem képes megkeresni elődeit és utódjait. Nem tudom, a jövő irodalomtörténete fog-e beszélni a Forrás »harmadik nemzedéké«-ről, de hogy gondoskodni kell a holnapi váltásról, a minket túlhaladni képesekről, ahhoz nem férhet kétség. Szomorú dolog volna, ha a tegnapi Forrás-szerzők (nagyrészt már szerkesztőkként, «pozícióban») nem ismernék fel a staféta szépségét, s inkább a középmezőnyhöz felzárkózva, békésen kocognának a pályán.” A legfiatalabb irodalom ügye tehát, úgy tetszik, pillanatnyilag vesztegel. A tehetségek azonban érkeznek és kopogtatnak azóta is, a folyóiratok, elsősorban a Korunk és az Ütünk, időről időre bemutatja az irodalmi élet legfrissebb ígéreteit. A „Forrás”-nemzedék kiegészülése, bővülése több mint egy évtizede folyamatos.

362