Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Új nemzedék a romániai magyar irodalomban
Nichita Stanescu, Marin Sorescu, Cézár Báltag, Ana Baldiana, Loan Alexandru. Nicolae Velea, Fanus Neagu, D. R. Popescu, Vasile Rebreanu, Nicolae Breban db. lesznek a ,,Forrás”-nemzedék román társai és szövetségesei. Az ő bemutatkozásukat is egy könyvsorozat: a „LuceafaruF’-könyvek szervezik. A „Forrás”-nemzedék fellépése tehát a romániai művelődés általánosabb fordulatából következett, s ehhez igazodott. A fiatalok elhatározó módon járultak hozzá a romániai magyar irodalom megújulásához. Két értelemben is. Egyrészt a társadalmi valóság realista ábrázolása, az új társadalom valóságos jelenségeinek és konfliktusainak felfedezése és bemutatása terén, másrészt az alkotó személyiség fokozottabb érvényesítésében. Az ötvenes évek romániai irodalma is nagymértékben ki volt szolgáltatva a sematizmusnak, a társadalmi valóság hiteles ábrázolása helyett különféle irodalompolitikai koncepciók illusztrálására törekedett, s az eltorzított szocialista realizmus egységesítő tendenciája következtében háttérbe szorította a szemléleti, módszerbeli és stiláris különbségeket, vagyis korlátozta az írói személyiség érvényesülését. A hatvanas évek elején bekövetkezett (s már az ötvenes évek közepétől előkészített fordulat viszont napirendre tűzte a realista ábrázolást, a társadalmi valóság vizsgálatát s az írói személyiség fokozott érvényesülését, azaz, a különféle stílusirányzatok megjelenésének ügyét, ezen belül az avantgárd jellegű irányzatokat is. A román irodalomban mindez lépésről lépésre bekövetkezett, s a romániai magyar irodalomban is csak egyetlen óvatosabban megközelítendő terület maradt: a nemzetiségi problematika, a nemzetiségi élet valósága, amelyet csak majd a hatvanas évek második felében fog felmérni az irodalom (pl. Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér). A FIATAL NEMZEDÉK HELYZETE ÉS SZEREPE A „Forrás” költői, írói és kritikusai, mint egységes nemzedék léptek a nyilvánosság elé, számos kérdésben másként gondolkodtak, mint idősebb társaik. A fiatal generációnak megvoltak a maga iskolái és tűzhelyei. Ilyen iskolát jelentett a kolozsvári Bolyai Egyetem, amelynek magyar irodalomtörténeti professzora, majd rektora: Szabédi László kivételes hatást gyakorolt a fiatal nemzedék íróira. (Még tragikus halálával is, amelynek gesztusa jelképes erővel világította meg az anyanyelvi és nemzedéki elkötelezettség erkölcsi szükségszerűségét.) A fiatal írók általában a kolozsvári egyetem hallgatói voltak, tanárnak, újságírónak készültek, világnézeti fejlődésükre nagy hatást gyakoroltak az egyetem tanárai: Jancsó Elemér, aki az irodalomtörténet műhelyébe vezette őket, Balogh Edgár, hosszú ideig a sajtótudományok, a publicisztika professzora. Csehi Gyula akitől marxista esztétikát tanultak, Szabó T. Attila, a magyar nyelvészet professzora, vagy Tóth Sándor, aki Gaál Gábor szellemi hagyatékát, örökségét ismertette meg velük. Az egyetem mellett nagy szerep jutott az ifjúsági mozgalomnak is. A kolozsvári egyetemen élénk ifjúsági és mozgalmi élet működött, a magyar szakos hallgatók „Gaál Gábor köre” termékeny irodalmi viták színhelye, amolyan „stílusgyakorlatok” otthona volt; tehát mindenképpen a tehetségek kiválasztását segítette elő. A bukaresti Ifjúmunkás című lap pedig sajtónyilvánosságot adott a fiatalok irodalmi próbálkozásainak. Ennek a lapnak, illetve a lap kultúrális rovatának, az ötvenes évek második felében Páskándi Géza, a hatvanas évek második felében Cseke Gábor szerkesztésében, igen nagy szerepe volt a fiatal tehetségek kiválasztásában. Sőt az országos irodalmi életben is. minthogy az Ifjú349
