Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kádár Péter: Tartozik vagy követel?
az eseményeket. A szurkolótábor? Várom, hogy valaki kibökje: „Építsünk közösen. Fogjunk össze!” De hiába várok. Helyette inkább P. Lázár panaszát hallom. — A telkünk végében van egy vízelfolyás. Minden tavasszal kiönt és elárasztja a telkeket. Nemcsak a magam, hanem több szomszéd nevében is kérdezem: mikor csináltatja meg végre a tanács? Évekig hagyták, hogy a telkeket elöntse a víz. Ahelyett, hogy nekiálltak volna az árokmélyítésnek ásóval, kapával. Elcsodálkozhatna most az a szorgalmas zalai ember, aki egy-két holdján háborúzott itt az agyaggal egész életében. Vajon hová lett az a zalai ember? Az egyik sarokban végre mozgolódnak a KISZ-esek. No, talán ők! Helyre barna lány ágál: — Igaz, hogy mi is keveset teszünk a kultúráért, mert csak egy klubunk van. De mellettünk működik a könyvtár, vagy minek nevezzem. Hogyan dolgozzon a könyvtáros, ha még polcok sincsenek? Nem bírom tovább, odasúgom: — Készítsetek! — Mi? — kérdez vissza magára bökve, sértett csodálkozással. * Gazdátlan a zsilip, özönlenek a panaszok. Mindenki mond valami kórt, de orvosnak, gyógyszerésznek senki sem ajánlkozik. .. . Mert rossz a közvilágítás, rossz az út, rossz a járda, mert az orvosi rendelő mellé orvosi lakás kellene, hogy orvost fogjanak vele végre, mert fuccs a focipályának, elviszi a kerámiagyár fejlesztése, sőt még az öltözőt is, mert maradt a belvízveszély, mert rossz a tájékoztatás, a hivatalsegéd néha végigmegy a falun, és itt-ott dobol, délelőtt, amikor legtöbben dolgoznak . . . S kellene még lakótelep, társasház építkezések szervezése, új bolt hűtőpulttal, ahol mirelit áruk is vannak, mert „a dolgozó nőknek nincs annyi idejük mint régen”, s oldják meg a közétkeztetést, mert „mégiscsak felháborító, hogy az automata gépsoroknál zacskóból ebédelünk”, s játszótér az iskolásoknak, közlekedési park az úttörőcsapat születésnapjára, napközis iskola a dolgozó szülőkért. * A vébé-titkár hozzánk szegődik gyűlés után: — Nem vinnének be engem is a városba? Ott lakom. — Hát bizony nehéz ezekkel az emberekkel — kezdi a beszélgetést. — Képtelenek megérteni, hogy nem megy minden egyszerre. — Naponta bejár? — Képzelje! Nem is hiszik itt a népek, mennyi áldozatot hozok a faluért! — Nem lenne jobb, ha a faluban maradt volna? — Ugyan? Egy ilyen kis helyen! Nincs ott semmi, csak a kerámiagyár. — Jöjjön el ide tíz év múlva! — mondta a gyűlés előtt a művezető — majd meglátja, mit jelent ennek a falunak a gyár. A tanácselnök is bizakodott a búcsúzásnál: — Kétezerre olyan lakótelep lesz itt, de olyan ... — S kimutatott a sötétbe, ahonnan még csak kutyaugatás érkezett válaszul. Szótlanul mentünk a megyeszékhelyig. Akkor nem mondtam, de nem tud megfordulni bennem a méreg, leírom hát: Bizony nem hagynám, hogy ilyen ember legyen az én falumban a titkár. 339
